Pesti Srácok

Aláírásgyűjtésbe kezd a helyi Fidesz a bevándorlók szegedi betelepítése ellen

Aláírásgyűjtésbe kezd a helyi Fidesz a bevándorlók szegedi betelepítése ellen

Aláírásgyűjtést indít a helyi Fidesz a bevándorlók szegedi betelepítése ellen - jelentette be a párt városi elnöke csütörtökön a Tisza-parti városban.

Nógrádi Tibor sajtótájékoztatóján azt mondta, a szegedieknek és - mivel Botka Lászlót megnevezték, mint az MSZP miniszterelnök-jelöltjét - a magyar embereknek is választ kell kapniuk, mi a szocialista politikus álláspontja a kötelező betelepítési kvótáról.

A szegedi közgyűlésben a párt frakcióvezetői posztját is betöltő politikus közölte, a képviselő-testület elé terjesztették azt a határozati javaslatot, amelyben Szeged is csatlakozna azokhoz az önkormányzatokhoz, melyek kiállnak a kormány a kötelező betelepítési kvóta elleni intézkedései mellett. Hozzátette: a közgyűlés következő ülése előtt megkeresnek minden képviselőt, hogy támogassák a határozati javaslat napirendre vételét és elfogadását.

PestiSracok facebook image

Mihálffy Béla fideszes képviselő közölte, a párt helyi csoportja folytatja a kvóta elleni aláírásgyűjtést, melyet kiegészítenek egy "Szeged-specifikus" ponttal. Azok csatlakozását várják, akik nem értenek egyet Martin Schulz, az Európai Parlament elnökének kijelentésével, miszerint menekülteket lehet küldeni Szegedre.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a Stern című német hírmagazinban megjelent - a magyar kormány kvótareferendumát bíráló interjújában - egyebek mellett új fogalmazott, hogy Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni".

A szegedi városvezetés a sajtótájékoztató után az újságíróknak kiosztott közleményében leszögezte, Martin Schulz tavaly áprilisban a menekülthullám tetőzése előtt járt a csongrádi megyeszékhelyen. A vele készült interjúban úgy említette Szegedet mint az emberséges, humánus, európai viselkedés mintapéldája.

A közlemény szerint minden más magyarázat Szegedhez méltatlan és végtelenül ostoba lejáratási kísérlet.

Azt feltételezni, hogy egy város polgármestere "külön alkut" tud kötni - nemzetközi egyezmények ellenére vagy azok figyelembevétele nélkül menekülteket letelepítéséről, nemcsak teljes tájékozatlanságról, hanem "rendkívül primitív rosszindulatról" is tanúskodik - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.