Pesti Srácok

Célzott alvilági leszámolás állhatott a berlini robbantás mögött

Célzott alvilági leszámolás állhatott a berlini robbantás mögött

Felrobbantottak egy autót kedden reggel Berlinben. A robbantás valószínűleg célzott támadás volt az autó török állampolgárságú vezetője ellen, aki meghalt. Az eset bűnözők között leszámolás része lehetett. A nyomozás eddigi megállapításai szerint „nem terrorista vagy politikai merénylet történt, hanem támadás egy személy és egy személygépkocsi ellen" - hangsúlyozta Michael Müller, Berlin kormányzó főpolgármestere a tartományi kormány (szenátus) délutáni sajtótájékoztatóján.

Az autó a német főváros Charlottenburg nevű központi városrészében haladt egy forgalmas úton reggel, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet. A sofőr életét veszítette, sérültje nem volt a robbantásnak. A roncsokat vizsgáló tűzszerészek megállapították, hogy a robbanószerkezetet az autó aljára erősítették. Ez a berlini ügyészség szerint célzott kivégzésre utal. A hatóság gyilkosság miatt indított eljárást.

Az áldozat a közelben lakott, a robbanás nem sokkal azután történhetett, hogy autójával elindult otthonról. A berlini rendőrség Twitter-oldalán délután közölte, hogy egy különleges rendőri egység és tűzszerészek bevetésével megvizsgálják, vannak-e az áldozat lakásában „további veszélyes tárgyak", vagyis újabb pokolgépek.

PestiSracok facebook image

Az ügyészség adatai szerint a 43 éves berlini illetőségű török állampolgárnak korábban több rendőrségi ügye volt, egyebek között pénzhamisítás, illegális szerencsejáték és kábítószerrel való visszaélés miatt folytattak ellene eljárást, de 2008 óta nem volt vele dolga a német főváros rendőrségének.

Az áldozat ki tudott szabadulni az autó roncsai közül. Egy közeli orvosi rendelőben elsősegélyben részesítették, de nem tudták megmenteni - számolt be a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság.

A Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy az autó - egy kombi Volkswagen Passat - üzemben tartója nem az áldozat, hanem egy nő, akinek neve „törökösen hangzik". Ennek alapján nem teljesen biztos, hogy a támadás az áldozat ellen irányult. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánta megerősíteni a Bild értesülését az RBB-nek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.