Pesti Srácok

Egyedüli jelöltként indul a Corvinus vezetéséért Lánczi András

null

Egyedüli jelöltként adott be pályázatot a Corvinus Egyetem rektori pozíciójára Lánczi András. Az már korábban ismert volt, hogy a Századvég Alapítvány elnöke, Orbán Viktor tanácsadója elindul a nagy presztízsű egyetem vezetői posztjáért, de korábban az volt az információ, hogy a jelenlegi rektorhelyettes, Szántó Zoltán személyében lesz majd ellenfele.

Az ideológiailag igen sokszínű egyetemen a Népszabadság korábbi riportja szerint kurzusváltástól tartanak, mivel a Corvinusra Orbán és Matolcsy környezetében idegen terepként tekintenek. A lap információi szerint a Corvinust azzal gyengítették, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a Corvinus kárára - például a Közigazgatási Kar elvonásával - igyekeztek megerősíteni.

A nol.hu úgy tudja, Lánczi április 4-én, zárt ajtók mögött mutatja be programját az egyetem polgárainak, majd az egyetem szenátusa április 18-án szavaz személyéről. Megválasztása esetén az egyetemen politikai filozófiát tanító Lánczi nyár elejétől, Rostoványi Zsolt rektor hivatali idejének lejártával kezdheti meg munkáját.

PestiSracok facebook image

Forrás:nol.hu/fotó:valasz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.