Pesti Srácok

Elhatárolódnak a korábbi Rébusztól a diákszövetkezetek

Elhatárolódnak a korábbi Rébusztól a diákszövetkezetek

A Magyarországi Diákvállalkozások Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) közleményben határolódott el az „I love diákmunka” internetes felület és a volt Rébusz iskolaszövetkezettől és jogsegélyszolgálatot is indít.

A DiákÉsz tagjai és további iskolaszövetkezetek a törvényesen és tisztességesen működő iskolaszövetkezetek nevében jelen kommünikében határozottan elhatárolódnak a már évekkel ezelőtt megszűnt Rébusz Iskolaszövetkezet által létesített „I love diákmunka” internetes felület mögött újra- és újraalakuló iskolaszövetkezetektől – mutat rá a közlemény.

– húzták alá.

PestiSracok facebook image

A cégcsoport a nehezen átlátható és a diákok érdekeit rendre megsértő működésével mind a megbízók, mind pedig az iskolaszövetkezeti szféra egészének jóhírét évek óta tépázza- folytatódik az írás.

Cégbírósági és adóhatósági nyilvános adatok, valamint rendőrségi és ügyészségi sajtóanyagok alapján okkal feltételezhetjük - mi és a közvélemény egésze is -, hogy a NAV nagy összegű adótartozói listájára rendre felkerülő, majd megszűnő cégek működésének célja az adóelkerülés, módszerük jogsértő - írták.

Az utóbbi időben e cégcsoport ismét több ízben került a média figyelmének központjába. Előbb korábbi „alak- és névváltozatai” vezetőinek adócsalás gyanújával történő őrizetbe vétele, majd több száz diák bérének ki nem fizetése miatt – jelentették ki.

Ez utóbbi esetre reagálva a DiákÉSZ felhívást is tett közzé

Jogsegélyszolgálatot indított azon dolgozó diákok részére, akiknek részben vagy egészben nem fizette ki a szervezet a munkabérét – írták közleményükben. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával közösen is deklarálta ezt, miután értesült a HÖOK felméréséből, hogy erre komoly igény mutatkozik – húzták alá.

Az utóbbi időben a hatóságok által feltárt, főleg ÁFA csalásra épülő bűncselekményekben több ízben munkaerő-kölcsönzőnek álcázott vállalkozások is szerepeltek. A szféra tisztulása érdekében a HR szolgáltatók szakmai szervezetei, így a DiákÉSZ is, igyekeznek mindent elkövetni annak érdekében, hogy elhatárolják magukat az adóelkerülő cégektől –írták közleményükben.

Jelen nyilatkozatunkkal ugyanerre kérjük azokat a foglalkoztatókat is, akik akarva-akaratlan megbízásaikkal támogatják ezt az „üzleti modellt”, mert ez az elhatárolódás tenné lehetővé, hogy a tisztességesen működő iskolaszövetkezeteknek ne kelljen a közvélemény, és elsősorban a diákok körében hitelük elvesztésével fizetniük néhány olyan cég miatt, melyek nem élni, hanem visszaélni akarnak a kedvező jogi környezet adta lehetőségekkel - írták.

Csak tisztességes versenyben, egyenlő pályán és esélyekkel tudjuk folytatni társadalmi szempontból is hasznos tevékenységünket - fejeződik be az írás.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?