Pesti Srácok

Fogságba estek egy BKV busz utasai

null

Több utast is bezárt 20-25 percre a BKV a Farkasréti temetőnél, mert egy bliccelő nő rátámadt az ellenőrökre, és ki kellett hívni a rendőrséget.

Az Index egyik olvasója számolt be a pár héttel ezelőtt történt esetről. A 8-as busz vezetője 20-25 percre bezárta a jármű ajtaját, miután egy nő rátámadt az ellenőrökre a Farkasréti temetőnél.

Az Index először a BKK-t kérdezte meg arról, milyen jogi alapon zárták be az utasokat a buszba. A cég szerint alkalmazottjuk jogszerűen járt el, mert a bűncselekményt elkövetőt bárki elfoghatja, és átadhatja a rendőrségnek, a bliccelő pedig közfeladatot ellátó személy elleni erőszakoskodott, konkrétan eltörte a lábujját, amikor bakancsával rátaposott az ellenőrnő lábára.

PestiSracok facebook image

A BKV szerint “adott esetben egy ilyen intézkedés járhat azzal, hogy időlegesen más is akadályoztatva van; álláspontunk szerint általában elvárható, hogy a bűncselekmények elkövetőivel szembeni intézkedés esetén bárki számíthasson mások segítségére és józan belátásara.”

Az Index megkereste a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő emberijogi szervezet rendőri intézkedésekkel foglalkozó szakértőjét, Tóth Balázst is, aki szerint egyértelmű a helyzet: a (konkrét, bűncselekménnyel gyanúsítható) bliccelőt valóban bárki, így a buszvezető is visszatarthatja, de a többi utast egyszerűen nem lehet bezárni. A bezárással a BKV megsértette a többi utas személyi szabadságát.

A BKK statisztikája szerint 2011-ben 129, 2012-ben 79, 2013-ban 52, 2014-ben 71, 2015-ben pedig 59 esetben támadt utas ellenőrre. Az azonban rendkívül ritkán fordul elő, hogy ilyen okból a jármű ajtajait bezárják – zárul a cikk.

Forrás: Index

Fotó: 1.kerulet.ittlakunk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.