Pesti Srácok

Háromszoros gyilkost helyeztek szabadlábra

Háromszoros gyilkost helyeztek szabadlábra

Huszonkét évvel azután, hogy elfogták, a szegedi büntetés-végrehajtási bíró jó magatartására tekintettel szabadlábra helyezte Bene Lászlót –írja a nol.hu. Bene és Donászi a '90-es években négy gyilkosságot követtek el. Bene háromban vett részt. Életfogytiglanra ítélték. Két éve még azt mondta, nem bánt meg semmit. Mostanra kiokosodott, és bűnbánó magatartása komoly súllyal esett latba a szabadításáról szóló döntés meghozatalakor.

A nol.hu tudósítása alapján, a Szegedi Törvényszék sajtóosztályának közleménye szerint a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, illetve aljas indokból elkövetett emberölését életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Bene Lászlót (a közlemény csak B. L.-ként említi) a büntetés-végrehajtási bíró feltételes szabadságra bocsátotta. Ahogy a nol.hu tudósít: ennek időtartama tíz év. Ha ez idő alatt újabb bűncselekményt követne el, vagy akár csak megszegné a szabadlábra helyezéséről szóló döntésben számára előírt magatartási normákat, melynek keretében pártfogói felügyelet alá helyezték, visszakerülhet a fegyházba.

A népszabadság visszatekint a bűnözők történetére is: '90-es évek hírhedt bűnöző párosa, Donászi Aladár és Bene László 1991 júniusa és 1992 novembere között három helyszínen négy embert öltek meg. Donászi 1991. június 12-én a lelőtte a győri vízműhöz érkező pénzszállító autót biztosító Ősz Zsigmond rendőr főtörzsőrmestert. 1992. május 11-én a budai Skála (ma Allee) közelében már Benével közösen támadták meg azt a taxit, amellyel a 23 éves Sádt Győző egyetemista az áruház bevételét szállította volna a bankba.

PestiSracok facebook image

A nol.hu tudósítása szerint november 8-án Sárszentmihály térségében lőgyakorlatot tartottak, amikor két vadász észrevette és megkísérelte lefegyverezni őket. Ifjabb Tóth Tamás, a település akkori polgármesterének fia és Izsó László az életével fizettek sikertelen próbálkozásukért: a két gátlástalan bűnöző tüzet nyitott rájuk. Állítólag egy újabb rablásra készültek – írja a nol, amikor a rendőrség elfogta a rablógyilkosokat. Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte őket a bíróság. Donászi 2001. augusztus elsején sopronkőhidai zárkájában felakasztotta magát. Bene az elmúlt évek alatt többször szerepelt a médiában, a megbánás legkisebb jelét sem mutatva.

A teljes

cikket itt

olvashatja el. Forrás:nol.hu/Fotó:RTL klub

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.