Pesti Srácok

Házkutatás volt több belga városban

Házkutatás volt több belga városban

Terrorgyanú miatt összesen tizenhárom házkutatásra került sor több belga városban vasárnap, a hatóságok négy embert vettek őrizetbe - jelentette be a szövetségi ügyészség.

Az ország északi, flamand nyelvű régiójában található Malines-ben négy házkutatás volt, míg Duffelben egy, Brüsszelben pedig nyolc lakást fésültek át a hatóságok.

Az ügyészség közleményében jelezte: összesen kilenc embert hívtak be kihallgatásra, de ötüket elengedték. Egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi házkutatásoknak van-e közük a 31 halálos áldozattal és 270 sebesülttel járó keddi merényletekhez, amelyeket az Iszlám Államhoz tartozó szélsőségesek követtek el a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, illetve az uniós negyed közelében található Maelbeek metrómegállóban. A belga szövetségi ügyészség képviselői szombaton közölték, hogy "terrorcsoportban való részvétel, terrorista gyilkosság és terrorista gyilkossági kísérlet" miatt vádat emeltek a csütörtökön őrizetbe vett Faycal C. ellen. A médiában Faycal Cheffouként azonosított férfi lehet a brüsszeli reptér biztonsági kameráinak felvételein is látható háromfős terroristacsoport "harmadik tagja", aki nem robbantotta fel magát.

PestiSracok facebook image

Két másik, szintén csütörtökön őrizetbe vett férfit, Rabah N.-t és Aboubakar A.-t, egy másik ügyben "terrorcsoport tevékenységében való részvétellel" vádolnak.

Forrás: MTI

Fotó: metro.co.uk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.