Pesti Srácok

Magyar vezérkari főnök helyettese: Európa egyik legnagyobb válságával néz szembe

Magyar vezérkari főnök helyettese: Európa egyik legnagyobb válságával néz szembe

Feszültségeket generálhat, számos kockázatot hordoz magában az Európát érintő tömeges népvándorlás - hangsúlyozta Orosz Zoltán, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese szerdán egy budapesti migrációs konferencián. Az altábornagy azt mondta: Európa az egyik legnagyobb válságával néz szembe. Felvetődik, hogy ez a legújabb kori menekülthullám módosíthatja-e Európa vallási, etnikai arányait, társadalmi, szociális és kulturális rendjét.

Mindezek nyomán szerinte a tömeges migrációt több szempontú megközelítéssel lehet kezelni: felmerülnek szociális és morális dilemmák, ezzel együtt kiemelt fontosságúak a biztonságpolitikai kérdések.

Orosz Zoltán megjegyezte, hogy a migráció valamennyiünk számára fontos kihívást jelent, ugyanakkor az Európai Unióban még mindig nem született meg egy egységes válasz. Kiemelte, hogy a népvándorlás egyes útvonalai országunkon keresztül vezetnek. Tavaly viszont Magyarország, a kormány, az állami intézmények, a rendvédelmi és honvédelmi szervek összehangoltan, gyorsan és jól reagáltak az új kihívásra - tette hozzá.

A vezérkarifőnök-helyettes újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az előrejelzések szerint további migrációs nyomásra, a tél végével ismételt erősödésére kell felkészülni. Kitért arra, hogy a migrációs útvonalak módosulására is számítani lehet. Egyes forgatókönyvek szerint Albánia, Oroszország irányába, míg mások szerint Bulgária, Románia felé is tolódhat az útvonal. Utóbbi Magyarországot is érintheti - jegyezte meg, kiemelve: mindenre fel vannak készülve. Az érintett határszakaszokon a katonai erőket is megerősítették.

PestiSracok facebook image

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a március elsejével felállt Katonai Rendészeti Központ - elsősorban a műveleti, missziós területeken - fontos katonai rendőri képesség erősítését jelenti. A központ vezetőjévé kinevezett Mergancz Sándor dandártábornok korábban a rendőrség állományában, a Terrorelhárítási Központnál szolgált - tette hozzá.

Fals remények keltése

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóműhely és a Külügyi és Külgazdasági Intézet által a budapesti Stefánia palotában tartott, Migráció: konfliktus vagy kooperáció című konferencián Schőberl Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgatója felszólalását azzal kezdte: "a helyzet súlyos és kaotikus". Ezen nem segít a "hipokrita viselkedés", a "fals remények keltése", az egymásra mutogatás, a fenyegetőzés. A megoldáshoz tiszta beszédre, a helyzettel való szembenézésre van szükség - jelentette ki.

Schőberl Márton azt mondta: nap mint nap ezrek és ezrek indulnak útnak Európa felé egy jobb élet reményében. Ők jellemzően német, svéd, osztrák életre vágynak - tette hozzá a főigazgató, megjegyezve: ez "érthető, de nem biztos, hogy jogos". Crisán Andrea, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) dokumentációs központjának munkatársa a migrációs fogalomtár helyes és "érzelmi megnyilvánulásoktól mentes" használatának fontosságára hívta fel a figyelmet. Példaként említette, hogy nem maga az ember, hanem a beutazás mikéntje lehet jogellenes, így valójában az illegális bevándorló helyett az illegálisan bevándorló kifejezés helytálló. Előadásában kifejtette, hogy számos különböző migrációt megkülönböztet a szakirodalom: van a többi között klasszikus, jóléti migráció, láncmigráció. Emellett a BÁH munkatársa szólt arról a jelenségről, hogy kísérő nélkül küldik Európába a kiskorúakat, akikhez később családegyesítés formájában csatlakozhat a családjuk. Mindemellett Crisán Andrea is kiemelte, hogy a migráció széles spektrumú politikai, nemzetbiztonsági, közbiztonsági, gazdasági, szociális és kulturális kockázatokat jelenthet.

Már 2014 szeptemberében észlelték

Czukor Gergely, a rendőrség határrendészeti osztályának munkatársa felidézte, hogy már 2014 szeptemberében észlelték a szerb határon, elsősorban Csongrád megye térségében, hogy egyfajta szervezettséggel tömegek indultak el Koszovóból. Elmondta, hogy 2014-ben egész évben mintegy 44 ezer ember lépett be a schengeni határokon Magyarország területére. Szeptembertől naponta már 200-300, 2015 januárjában már napi 1000-1300 embert fogtak el illegális határátlépés miatt, február végére pedig már több mint 25 ezer volt az illegális határátlépők száma.

Czukor Gergely a tömeges migrációs helyzetről azt mondta: ez a rendőrség számára az eddigiekhez hasonlóan várhatóan továbbra is komoly kihívást jelent. Kiemelte ugyanakkor, hogy a rendőrség helytállt, jogszerűen, arányosan, szakszerűen és emberségesen intézkedett. Rácz Attila, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa - aki jelenleg tartalékos szolgálatát tölti a Honvéd Vezérkar kutatóműhelyénél - egy migrációs kutatási projektet mutatott be. Ennek keretében azt vizsgálják, kik a Magyarországra érkező migránsok, melyek a demográfiai jellemzőik, honnan jöttek, hová tartanak. Ezzel együtt azt is áttekintik, hogy a migrációs helyzetről milyenek a magyarországi vélemények, attitűdök, kiemelten a válsággal érintett területeken.

Rácz Attila elmondta, hogy már eddig is készítettek civil interjúkat, amelyekben a véleményváltozásokkal kapcsolatban a médianyomást is vizsgálták, továbbá rákérdeztek a rendőrség és a honvédség helyzetkezelésének megítélésére is. Négy településen (Szeged, Ásotthalom, Mórahalom, Röszke) külön adatfelvételre készülnek. A vizsgálat eredményeit a tervek szerint május környékére összegzik - tette hozzá.

MTI/fotó:honvedelem.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.