Pesti Srácok

Már akkor is a barátaitól koldult és szép nagy bérautóval járt - nekiment Juhásznak egykori millás társa

Már akkor is a barátaitól koldult és szép nagy bérautóval járt - nekiment Juhásznak egykori millás társa

Juhász Péter Együtt-alelnök egykori millás szervezőtársa keményen nekiment Juhásznak. Torsa Mátyás írásából a Magyar Hírlap közölt részleteket.

– így fogalmaz Facebook-bejegyzésében Torsa Mátyás.

PestiSracok facebook image

A Tv2 azt feszegette riportjában, honnan van pénze az V. kerületi képviselő Juhásznak egy II. kerületi, havi kétszázezer forintba kerülő bérlakásra. A politikus havonta háromszázötvenezer forintot keres, barátnője is dolgozik, de tartozik a főbérlőjének, illetve a telefonszámláját sem tudja fizetni. Ezért bemutatta bankszámláját, hogy segítsenek rajta. Juhászt Juhinak becézi egykori segítője, aki egy udvari, húsz négyzetméteres albérletben él, amit alig tud fenntartani, de nem kér adományokat. „Csak csinálom, amit gondolom, hogy csinálni kell… –, hogy hogyan megy annak, aki beáldozott egy egész mozgalmat (és a benne résztvevő embereket is, akiknek amúgy fűt és fát is ígért) azért, hogy végül… semmit ne érjen el” – írja Torsa. Hozzáteszi, olyan országban szeretne élni, ahol senki nem kerülhet a politikai életbe kérdőjeles háttérrel, illetve nem maradhat ott, ha csak egyetlen számlát nem tud tisztességesen elszámolni. „Aztán perelj, ahogy ígérted az utolsó elnökségi ülésünkön, amikor kérdőre vontalak, hogy hova lett a lé…”

Juhász Péter úgy reagált, ő csak vitte a pénzt a Millába, a tömeges adományozásokat is ő vezette be. Nem kezelte a Milla pénzét, erre külön testület volt, illetve egy nonprofit kft. vezetése, amelynek nem volt tagja. Szerinte „Matyi” viszont fizetést kapott a Millától.

Emlékezetes, hogy a PestiSrácok.hu-n is kitálalt a Milla mozgalom egyik újságíró tagja, Sebestyén Eszter. A Trollcsapat voltunk - A sosem létezett Milla tündöklése és bukása című írásban közreadta azokat a leveleket, elszámolásokat is, amelyek szerint Juhász Péter több millió forint "fekete pénzt" vett ki az ellenzéki tüntetésekre befolyt adományokból és az ebből fakadó vita a fő oka volt a Milla széthullásának is.

Forrás: Magyar Hírlap, PestiSrácok.hu, fotó: 444.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.