Pesti Srácok

A miniszterelnöki hivatalt is meg akarták támadni a terroristák Brüsszelben

A miniszterelnöki hivatalt is meg akarták támadni a terroristák Brüsszelben

A belga kormányfői hivatal épületét ábrázoló fényképeket és tervrajzokat is találtak a hatóságok azon a számítógépen, amelyet az előző heti brüsszeli merényletek elkövetőinek búvóhelyén találtak - jelentette szerdán a L'Echo című helyi napilap.

Az újság "megbízható forrásokra" hivatkozva arról számolt be, hogy a számítógépen információk voltak a miniszterelnöki szolgálati lakásról is, amely az amerikai nagykövetség épületének közelében található. A sajtóban arra a következtetésre jutottak, hogy a terroristák támadásra készülhettek a belga kormányfő ellen.

A számítógép tartalmának elemzésében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértői is részt vesznek a helyi lapok értesülései szerint. A hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket az érintett épületeknél. A merénylők búvóhelyeként szolgáló lakásban a támadásokat követően végrehajtott házkutatás során nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak. A főváros Schaerbeek nevű negyedében lévő lakásban emellett megtalálták az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlóját, illetve egy szögekkel és csavarokkal teli robbanószerkezetet.

PestiSracok facebook image

A múlt kedden elkövetett brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint 32 ember vesztette életét, és mintegy 340-en megsebesültek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.