Pesti Srácok

A rendőrséget erősíti a teljes készültségbe helyezett TEK (GALÉRIA)

A rendőrséget erősíti a teljes készültségbe helyezett TEK (GALÉRIA)

A rendőrséget erősíti, annak munkáját segíti a teljes készültségbe helyezett Terrorelhárítási Központ (TEK) - közölte a szervezet főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Hajdu János elmondta, hogy a Magyarország területére ideiglenesen kihirdetett kettes terrorfokozat miatt a TEK-esek fokozottan vannak jelen azokon a közterületeken, amelyeket a rendőrség eddig is védett, így a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a pályaudvarokon és a belvárosban. A TEK a stratégiai csomópontokat is őrzi a jövőben, így például a paksi atomerőművet - tette hozzá.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések addig tartanak, amíg meg nem tudják, hogy fenyegeti-e Magyarországot terrorveszély. Hajdu János elmondta, hogy a TEK nem vizsgálja át az utasok csomagjait a repülőtéren, mert ez nem feladata, erre külön személyzet van. A TEK a repülőtérhez vezető utat blokkolja fizikailag, tűzszerészeti feladatokat lát el, valamint az utasok beszállításánál végez egy rendkívüli ellenőrzést.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy talán még ennél is fontosabb a TEK-nek az a tevékenysége, amely nem látható: a hírszerzési és a titkosszolgálati szervek kimondottan a magyar vonatkozású információkat gyűjtik a terrorveszély lehetséges forrásairól, és soron kívül egyeztetnek ezekről a TEK-kel.

Kedd reggel robbantások történtek a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban, sokan meghaltak, illetve megsebesültek.

Ferihegy TEK 01-HPGy
Ferihegy TEK 02-HPGy
Ferihegy TEK 03-HPGy
Ferihegy TEK 04-HPGy
Ferihegy TEK 05-HPGy
Ferihegy TEK 06-HPGy
Ferihegy TEK 07-HPGy
Ferihegy TEK 08-HPGy
Ferihegy TEK 09-HPGy
Ferihegy TEK 10-HPGy
Ferihegy TEK 011-HPGy
Ferihegy TEK 012-HPGy
Ferihegy TEK 013-HPGy
Brüsszeli robbantások 014-HPGy
Brüsszeli robbantások 015-HPGy
Brüsszeli robbantások 016-HPGy
Brüsszeli robbantások 017-HPGy
Brüsszeli robbantások 018-HPGy
Brüsszeli robbantások 019-HPGy
Brüsszeli robbantások 020-HPGy

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."