Pesti Srácok

Sztrájkra készül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Sztrájkra készül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a budapesti Szent István Gimnázium informatika tanára után hétfőn a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is bejelentette, ha a kormány rákényszeríti őket, élni fognak a sztrájk lehetőségével. A PestiSrácok.hu-nak Mendrey László a PDSZ elnöke azt mondta, kedden fogják eljuttatni a sztrájkbizottság követeléseit az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI), és ha az azt követő tárgyalások sem vezetnek eredményre, munkabeszüntetéssel adnak nyomatékot szándékuknak.

Időhúzásnak tartja Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a köznevelési rendszer átalakítását célzó kormányzati intézkedéseket. Meglátása szerint a kormányzat nem érdekelt a rendszerszintű változások megvalósításában. Ezért folytatni fogják a 2015 tavaszán felfüggesztett sztrájkbizottsági tevékenységét.

Szerinte a kormány által életre hívott Köznevelési Kerekasztal legitimitása az első pillanattól kezdve kétséges. Azt szeretnék elérni, hogy a kormány a Civil Közoktatási Platformban tömörülő szakemberekkel tárgyaljon. Az érdekvédő portálunknak azt is elmondta a PDSZ sztrájkbizottsága is összeállította követeléseit. Hasonlókat fogalmaztak meg, mint korábban a PSZ sztrájkbizottsága is. A többi közt követelik a diákok terheinek és a tanárok munkaterhelésének csökkentését, valamint azonnali és jelentős béremelést a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (KJT) alá tartozó munkavállalók számára. Sztrájkkövetéléseik közt van még a tankötelezettség korhatárának visszaemelése 18 évre illetve az intézmények autonómiájának visszaállítása is.

PestiSracok facebook image

Mendrey portálunknak elmondta a PDSZ sztrájkbizottságának követeléseit kedden juttatják el az Emberi Erőforrások Minisztériumának, egyúttal javaslatot tesznek a tárgyalások menetére is.

Az PDSZ elnöke szerint, ha a jövő hónap közepéig sem sikerül konszenzusra jutni az egyeztetéseken, sztrájkolni fognak. A szakszervezeti vezető szerint nem kizárt, hogy a munkabeszüntetés az érettségi környékére esik. Hozzátette azt is, továbbra sem az a céljuk, hogy sztrájkoljanak, de ha a kormány rákényszeríti őket, alkalmazni fogják.

Fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.