Pesti Srácok

A terroristák segítőiről sem kellene megfeledkezni

A terroristák segítőiről sem kellene megfeledkezni

A párizsi és a brüsszeli merényletek kapcsán a köztudatba bekerült pár név, de a mögöttük álló tucatnyi segítőre is oda kell figyelni - jelezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) szakértője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Ezt a hátteret a múlt novemberi párizsi merényletek óta sem sikerült felkutatni.

Szalai Máté kiemelte, ez egy hálózat, becslések szerint Szíriától Franciaországig minden egyes elkövető mellett több tucat segítő állhat. Ezt a hátteret a múlt novemberi párizsi merényletek óta sem sikerült felkutatni. A szakértő szerint Európában és a schengeni térségben nagyon nehéz szétválasztani az egyes országok fenyegetettségi szintjét. Ezzel együtt bebizonyosodott, hogy az országok biztonsága szorosan összefügg, ezért fontos, hogy a nemzeti hatóságok, szolgálatok hatékonyan tudjanak együttműködni.

A KKI szakértője kitért arra is, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 2015 második felében stratégiát váltott. Eddig is voltak Iszlám Állam-hálózatok Európában, de nem követtek el merényleteket. Elsődleges céljuk a rekrutációs tevékenység fenntartása volt, hogy francia és belga állampolgárokat vigyenek Szíriába és Irakba harcolni. Mostanra viszont a toborzás helyett a terrorista merényletek végrehajtása vált elsődlegessé - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Szalai Máté a brüsszeli robbantások után pozitívnak nevezte, hogy a közbeszédben a terrortámadásokat rendészeti kérdésként kezelik, nem pedig civilizációk összecsapásaként. A szakértő a keresztény és muszlim világ efféle szembeállítását kártékonynak nevezte. Mint kiemelte, ha az a kép alakul ki Európában, hogy az iszlám nem része a kontinensnek, a muszlimok már eleve meglévő gyökértelenség érzése megerősödik. Ha az emberek azt mondják, hogy nem fogadjuk be a muszlimokat, akkor keresnek más befogadó közösséget, amely könnyen lehet egy terroristahálózat - fejtette ki a szakértő.

Forrás: MTI Fotó: theguardian.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.