Pesti Srácok

Törökország mégis meg tudja állítani a csempészhajókat

null

Törökország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően megkezdte a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítását - mondta Hóvári János történész, turkológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. A szakértő szerint a következő fél évben derül ki, hogy hatásosan végzi-e a török parti őrség a munkáját.

Hóvári János szerint korábban azért nem fékezték meg a migrációs áradatot, mert így akarták befolyásolni az EU-val folytatandó tárgyalásokat. Hozzátette, a görögök sem tettek semmit az embercsempészet megállításáért, a migránsok szállításának felszámolása ezért komoly feladat.

Közlése szerint jelenleg is 3 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban, többségük a szír határ mentén, arra várva, hogy hazatérhessenek. Akik Európába akarnak továbbmenni, azok közül 72 ezer embert fogad be az unió, nyilván kiválogatják majd a képzetteket - mondta Hóvári János.

PestiSracok facebook image

Vasárnap lépett életbe a török-EU megállapodás, amelynek értelmében Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező menekülteket, cserébe pedig 6 milliárd euró hozzájárulást kap az EU-tól a menekültek ellátáshoz, és az EU befogad ugyanannyi szíriai menekültet, ahány a megállapodás életbe lépésétől számítva illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.