Pesti Srácok

Visszavonták Tőkés kitüntetését, mert nem tisztelte eléggé Romániát

null

Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Basescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Iohannis elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vett ebben a helyzetben.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta az államfő.

Tőkés László korábban azt nyilatkozta, nem számít arra, hogy Klaus Johannis államfő visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.

– mondta az EP-képviselő. Azt is hozzátette, ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

A becsületbíróság döntését Tőkés László megtámadta a közigazgatási bíróságon, keresetét a román legfelső bíróság a múlt héten utasította el jogerősen. 2014 őszén az elnöki tisztségről leköszönt Traian Basescu még államfőként úgy nyilatkozott, csak a bírósági tárgyalás lezárulta után dönthet az elnök a kitüntetés visszavonásáról vagy a becsületbírósági javaslat figyelmen kívül hagyásáról. Az elnöknek ugyanis jogában áll mérlegelni ilyen esetben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.