Pesti Srácok

Aki eredményt akar, doppingol?

null

A Nerobol nevű szerrel doppingolhatta egyik tanítványát Kiss László, akit egy 1988-ban megjelent könyv azzal vádol, doppingot adott a gyerekeknek - írja az Index. Az elveszett ezüst nyomában című könyv a szöuli olimpia után jelent meg, elsősorban Szanyi Andor doppingesetével foglalkozik, és a tőle elvett ezüstéremmel, de van egy fejezet benne Ifjúság elleni bűntett címmel.

A fejezetben a Spartacus úszószakosztályával foglalkozik és Csikány Csilla úszó esetével. Az úszónő édesapja, Csikány József Kisshez hasonlóan a Fradiban úszott, 1962-ben és 1966-ban Európa-bajnoki bronzérmes lett.

Az Index cikkében azt írja: az eset 1983-ban történhetett, amikor Csikány kislánya a nyelve alá dugott egy tablettát, amit az edző le akart vele nyeletni, az édesapja pedig bevizsgáltatta. Nerobol volt, ezután bement az edzőhöz, Kiss Lászlóhoz és számon kérte. Kiss azonban nem lepődött meg, és kioktatta Csikányt, hogy nincs ebben különös, aki eredményt akar, ezt szedi.

PestiSracok facebook image

A Blikk hétfőn írt arról, hogy gyerekeket doppingoltak és vertek az úszósportban. A gyógyszerkutatóként dolgozó Gyurán János a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy vitaminnak álcázva vetették be a tizenéves gyerekekkel a teljesítményfokozó szereket. A gyógyszerkutató lánya 11 évesen egy nagy múltú fővárosi egyesületben úszott egy elismert edző keze alatt. Nagy tehetség, úttörőbajnok volt – idézte fel a történetet Gyurán János.

Deutsch Tamás a Figyelőnek adott interjújában a volt úszókapitány 55 évvel ezelőtti börtönbüntetésével összefüggésben úgy fogalmazott:

A fideszes politikus szerint helyesen döntött Kiss László, amikor lemondott az úszók szövetségi kapitányi tisztéről, sőt, sokkal hamarabb meg kellett volna tennie.

1962. február 17-én a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, volt úszókapitányt. Másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek. Az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott, húsz és fél hónap után szabadult. Később a Spartacus vezetőedzője lett.

Index/Blikk/Fotó: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.