Pesti Srácok

Áprilisban két pedagógussztrájk is várható

Áprilisban két pedagógussztrájk is várható

Várhatóan április 15-én két órás polgári engedetlenségi akció és figyelmeztető sztrájk, április 20-án országos pedagógussztrájk is lesz - erről az egyes akciókban részt vevő szervezetek beszéltek szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, aki egyben a Civil Közoktatási Platform (CKP) egyik szóvivője a megbeszélések "pillanatnyi állásáról" számolt be a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) székházában tartott egyeztetés szünetében.

A Pedagógusok Sztrájkbizottságának tagjai - a PSZ, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet - szerda délután kezdtek egyeztetést a többi szervezettel, köztük a köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, valamint a CKP képviselőivel.

Miklósi László azt mondta, a megbeszélésen részt vevők egyetértenek abban, hogy együtt kívánnak működni, "együtt kívánnak lépni a közoktatás érdekében". A szóvivő a sztrájkok és a polgári engedetlenségi akció mellett fontos időpontnak mondta még április 12-ét, amikor a CKP várja a kormányzat tárgyaló delegációját. Szavai szerint ezek az események a közös célt, a közoktatás érdemi javulását szolgálják.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke azt mondta, mindhárom dátum valamennyi szervezet számára fontos, és a továbbiakban arról fognak egyeztetni, hogy miként lehet a látszólag "felaprózódott erőket egybecsatornázni" az oktatás ügyéért. Mendrey László, a PDSZ elnöke az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a 15-ei polgári engedetlenségi akció és a sztrájk hogyan viszonyul egymáshoz, egy időben lesz-e, azt mondta, erről még nincs döntés. Emlékeztetett, előbbit a Tanítanék mozgalom kezdeményezte, utóbbi szervezésében pedig a PDSZ van benne. Jelezte: saját véleménye szerint egy időben kellene tartani a két akciót.

PestiSracok facebook image

Azt is mondta, sztrájkolni csak munkahelyen lehet, "polgári engedetlenkedni" pedig csak azon kívül, ez pedig azt jelenti, hogy az előbbiben részt vevők az iskolában, utóbbiak az épület előtt fejezhetik ki elégedetlenségüket a jelenlegi oktatási rendszerrel szemben. Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg. A szervezetek képviselői azt mondták, hogy az egyes akciók részleteit később ismertetik.

Mendrey László, a PDSZ elnöke azt is mondta, azért fogtak össze, hogy sokkal többen csatlakozzanak, mint a korábbi akciónál. Miklósi László arra a kérdésre, mit jelent a közös fellépés, azt felelte, hogy valamennyi szervezet "együtt kíván lépni", ami azt jelenti, hogy akárki indította is az egyes akciókat, a szervezetek mögötte állnak. Galló Istvánné, a PSZ elnöke kedden jelentette be, hogy a pedagógusok sztrájkbizottsága megkezdi április 20-ára az országos pedagógussztrájk előkészítését. Indoklása szerint hétfőn nem sikerült megállapodni a kormánnyal folytatott hétórás tárgyaláson a még vitatott kérdésekben, ezért megkezdik az előkészületeket a munkabeszüntetésre.

A sztrájkbizottság követelései közé tartozik az állami intézményfenntartó központ átszervezése úgy, hogy biztosítsa a köznevelési intézmények szakmai, gazdasági és munkáltatói önállóságát.

MTI/Fotó:liganet.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.