Pesti Srácok

Börtönbe küldené Hiszékeny Dezsőt a Fidelitas

Börtönbe küldené Hiszékeny Dezsőt a Fidelitas
Böröcz László, V. kerületi alpolgármester szerint vicc, amit Juhász művel.

A Fidelitas felszólítja a szocialistákat, hogy ne falazzanak tovább a vesztegetéssel vádolt, ma nem jogerősen felmentett Hiszékeny Dezsőnek és mondassák le képviselői mandátumáról az egykori angyalföldi alpolgármestert – jelentette ki csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján az ifjúsági szervezet országos elnöke.

Böröcz László hangsúlyozta, szerinte nevetséges ítéletet hozott a vád szerint ötmillió forint kenőpénzt kérő szocialista országgyűlési képviselő ügyében a Fővárosi Törvényszék. A Fidelitas elnöke hangsúlyozta, annak ellenére történt ez meg, hogy nyilvánvaló bizonyítékok szóltak a volt angyalföldi alpolgármester ellen. Kiemelte, a bizonyítás anyagává tett hangfelvételen például az is elhangzott Hiszékeny bizalmasának szájából, hogy még nem tudni, hogy „a pártkasszába, vagy pedig magánzsebekbe” vándorol-e a csúszópénz.

Böröcz nevetségesnek nevezte azt is, hogy Hiszékeny görbe ujjával próbálta cáfolni az ügyészség állítását, miszerint bal kezével ötöt mutatva jelezte, mennyi kenőpénzt akar zsebre vágni. A bűnözőknek, illetve, "aki kenőpénzt fogad el, börtönben a helye”, – nyomatékosította a Fidelitas elnöke, hozzátéve, hogy bízik benne, hogy Hiszékeny is „elnyeri méltó büntetését”. Böröcz ezért felszólította az MSZP-t, hogy ne falazzon tovább országgyűlési képviselőjének, és mondassa le a vesztegetéssel vádolt politikust mandátumáról. A Fidelitas elnöke emellett arra is kitért, hogy sajnálatos módon egyre több ilyen enyhe ítélet születik, példaként említve Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyét, akit ugyancsak súlyos bűncselekményekkel vádoltak.

Ismert, ma meghozott ítéletében, első fokon, bizonyítottság hiányában felmentette a vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának vádja alól Hiszékeny Dezső egykori XIII. kerületi alpolgármestert a Kalina József vezette bírói tanács. Pedig a vád szerint a politikus 2013 januárjában jogtalanul 5 millió forintot kért magának azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, a Visegrádi utca 9-es szám alatt található Rigoletto üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak kiadja. Az ügyészség azt állítja, hogy Hiszékeny egy találkozón beszélgetőtársának szándékát bólintással, illetve azzal jelezte, hogy bal kezével kétszer is ötöt mutatott , a politikus ugyanakkor azzal védekezett, hogy nem is tudott volna kezével az ötmillió forintra utalni, legfeljebb négy és fél millióra, mivel egy sportsérülés következtében nem tudja kinyújtani a kisujját.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.