Pesti Srácok

A CIA nem tud Magyarország elleni fenyegetésről

A CIA nem tud Magyarország elleni fenyegetésről

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem tud Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-nek arra a lengyel sajtóhírre, amely szerint a CIA egy Budapest elleni esetleges akcióra figyelmeztetett. A CIA-nak nincs információja konkrét támadásról - közölte Bakondi György.

A Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfőn azt írta, az amerikaiakcmárciusban arra figyelmeztették a lengyeleket, hogy Berlinben, Budapesten és Varsóban „fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások" veszélye.

Bakondi György elmondta, ha lenne konkrét fenyegetettség, akkor az Egyesült Államok figyelmeztetné Magyarországot. Hozzátette, Budapest rendszeresen kap információkat a tengerentúlról, a magyar hatóságok ugyanis aktívan részt vesznek a nemzetközi titkosszolgálati együttműködésben.

PestiSracok facebook image

A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta, a magyar kormány álláspontja szerint minden, a terrorizmusról szóló hírt komolyan kell venni, viszont indokolatlanul „túlfeszíteni sem szabad". Szükséges volt ellenőrizni a lengyel sajtóhír valóságtartalmát, és megnyugtató eredménnyel zárult a vizsgálat, ennek ellenére további odafigyelést igényel az európai belbiztonsági helyzet romlása - emelte ki.

Bakondi György hétfőn közölte az MTI-vel, hogy a magyar kormány tájékoztatást kér az amerikai féltől a CIA figyelmeztetéséről, amelyben Budapestet is lehetséges terrortámadások helyszíneként említették. A belbiztonsági főtanácsadó azt mondta, a kormány a lengyelországi sajtóhírekből értesült a fenyegetésről.

Forrás: MTI Fotó: lokal.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.