Pesti Srácok

Falakat áttörve fosztogatták a dohányboltokat (videóval)

Tekintse meg videón, ahogy az elkövetők a falat vagy a tetőt kibontva törtek be számos dohányboltba és egy áruházba Kelet-Magyarországon. A lopásokkal okozott kár meghaladta a tízmillió forintot, míg a rongálással további 1,6 millió forint kárt okoztak.

Az elkövetők Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén 2015 és 2016 között 11 nemzeti dohányboltba törtek be, valamint további három trafikba megkíséreltek behatolni. A betörők az épületek falát vagy tetőszerkezetét bontották meg az éjszakai, hajnali órákban és elsősorban dohányárut, illetve a kassza tartalmát tulajdonították el. A lopásokkal okozott kár meghaladta a tízmillió forintot, míg a rongálással további mintegy 1,6 millió forint kárt okoztak.

policekezd
Fotó: police.hu
PestiSracok facebook image

Békés megyében, Szeghalmon egy áruházba törtek be hasonló módszerrel 2016. március 6-án. Az akkor még ismeretlen tettesek kibontották az áruház falát. Majd, miután bejutottak az épületbe, az elkülönített helyen működő dohányboltba mentek be úgy, hogy a gipszkarton válaszfalat is kibontották. A boltból dohányárut és készpénzt tulajdonítottak el közel egy millió forint értékben.

Orosházán szintén egy nemzeti dohányboltba törtek be 2016. március 8-ára virradóan. A tettesek az épület tetejét és falát bontották meg, ahonnan dohányárut, készpénzt és energiaitalt tulajdonítottak el. Mivel az elkövetőket megzavarták, a lopott termékeket és a pénzt az épület tetején hagyták, majd elmenekültek. Az elkövetési módszereket elemezve a szabolcsi és békési nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a betöréseket feltehetően ugyanaz a banda követte el.

policefalas2
Fotó: police.hu

Az aprólékos adatgyűjtést és a beszerzett információk összehangolt elemzését követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai 2016. március 8-án hajnalban a Szeghalomról kivezető 47-es számú főúton fogták el az Orosházáról menekülő négy férfit. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, az általuk használt gépkocsit, az elkövetéshez használt eszközöket és ruhákat lefoglalták.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Cs. András 52 éves, id. Cs. Zsolt 41 éves, Á. Mihály 30 éves és ifj. Cs. Zsolt 20 éves személyek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves és Békés megye területén követettek el bűncselekményeket. Az egyesített büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytatja.

Teljes közlemény itt olvasható.

Forrás: police.huKezdőkép: police.huVideó: police.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.