Pesti Srácok

Négy embert gyanúsít terrorizmussal a belga ügyészség

Négy embert gyanúsít terrorizmussal a belga ügyészség

Hat embert vettek őrizetbe tegnap a belga fővárosban, de csak négyet gyanúsítanak terrorizmussal, két férfit pedig elengedtek. Ma délután is volt egy rendőrségi akció, de annak eredményéről még nincs hír.

Az ügyészség szerint a pénteki rendőrségi akciósorozatban összesen hat embert vettek őrizetbe a hatóságok, köztük az antwerpeni Sharia4Belgium egyik tagját, Bilal el-Makhoukhit, akinek a terrorista csoportban betöltött szerepét még vizsgálják.

Idén januárban a csoport négy tagjára, vezetőjükre és két másik tagra jogerősen 12 év börtönbüntetést és súlyos pénzbírságot szabtak ki, negyedik társuk pedig 4 év börtönt és pénzbüntetést kapott. A csoport harcosokat toborzott Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

PestiSracok facebook image

Szombat kora délután újabb rendőrségi akciót folytattak Brüsszel Etterbeek nevű negyedében, ahol a rendfenntartó szervek speciális egységei mellett mesterlövészek és tűzszerészek is megjelentek.

A La Libre Belgique című francia nyelvű napilap szerint az akcióról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a rendőrség egy lakóépületet vizsgált át, a környéket lezárták, a ház valamennyi lakóját evakuálták. A Belga hírügynökség arról számolt be szombaton, hogy megerősítették a rendőrségi jelenlétet a belgiumi Antwerpen egyik bevásárlóközpontjában és egy mozikomplexumban is. Az intézkedés okairól a helyi hatóságok nem árultak el további részleteket.

Thierry Werts, a belga szövetségi ügyészség szóvivője péntek késő este tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Mohamed Abrini, a párizsi terrortámadások egyik fő gyanúsítottja az a férfi, akit szintén pénteken fogtak el.

Forrás:24.hu, fotó: atv.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.