Pesti Srácok

Hétfőn megkezdődhet a bevándorlók visszatoloncolása Törökországba

Hétfőn megkezdődhet a bevándorlók visszatoloncolása Törökországba

Kiszivárgott információk szerint hétfőn mintegy ötszáz, vélhetően afganisztáni és pakisztáni embert toloncolhatnak vissza Törökországba, az EU-török megállapodás szerint - mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1-nek.

Sántha Hanga közlése szerint a visszatoloncolás elsősorban a március 20-a után érkezettekre érvényes, összesen hozzávetőleg 5600 migránsról van szó. Kevés az információ, nem tudni, hogy hajóval vagy repülővel történik majd a visszatoloncolás, a bizonytalanságot érzik a görög szigeteken rekedt emberek is, zavargások vannak - jegyezte meg.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy mivel az unió vízummentességet ígért Törökországnak a megállapodásban - mintegy 72 feltétel teljesülése esetén -, meg fog nőni a török, vagy hamis török útlevelekkel folytatott kereskedelem is.

PestiSracok facebook image

Kitért arra, hogy a görög hatóságok túlterheltek, régebb óta kérnek segítséget az uniótól, a jelenlegi emberi erőforrás húszszorosára, rendvédelmi emberekre, tolmácsokra lenne szükségük. Elmondta, mintegy négyszáz embert kértek segítségnek, vasárnap harminc szakember érkezik Görögországba.

Forrás: MTI Fotó: bbc.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.