Pesti Srácok

Ismét kihallgatta az ügyészség Kovács Bélát

null

Folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás keretében idézte tegnap délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Kovács Bélát, a Jobbik uniós képviselőjét – közölte a Magyar Idők érdeklődésére a nyomozó hatóság szóvivője. Nagy Andrea arról tájékoztatott, hogy a gyanúsított vallomást tett, azonban annak részleteiről, arról, hogy az unió intézményei elleni kémkedés miatt eljárás alá vont Kovács érdemben is nyilatkozott-e, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt részleteket közölni.

Kovács másodszor járt a KNYF épületében azóta, hogy tavaly decemberben meggyanúsították a bűncselekmény elkövetésével. Akkori kihallgatása után Kovács Béla lapunk érdeklődésére azt állította: részletes vallomást tett, mindenről tájékoztatta az eljáró ügyészt, amiről tudomása van. A politikus ekkor azt mondta, két héttel korábban a főügyészség munkatársai házkutatást tartottak nála, ám nem találtak semmit. Ezzel szemben lapunk információi szerint a nyomozó ügyészek iratokat és adathordozókat foglaltak le a politikus pilisszentkereszti házában.

A Jobbik politikusa ellen 2014 áprilisában az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést, miután Kovács Béla egy jelenleg is aktív egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos nyomozás során a polgári elhárítás látókörébe került. A hivatal azt is jelezte a nyomozó hatóságnak, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Polt Péter legfőbb ügyész 2014 májusában fordult az Európai Parlament elnökéhez a jobbikos politikus mentelmi jogának felfüggesztéséért. Az unió hosszas vizsgálat után helyt adott az indítványnak, és november­ben megvonta Kovács jogi védettségét, azonban a jogszabályok szerint ez sem akadályozhatja képviselői munkáját, és kényszerintézkedést sem lehet alkalmazni ellene.

PestiSracok facebook image

A lap emlékezetet, hogy Kovács Béla különös családi kapcsolatairól az Index közölt tényfeltáró cikket. Ebből kiderült, hogy a képviselő édesapja a Külügyminisztériumban dolgozott, így kerültek Japánba. Később Leningrádban és Moszkvában tanult. Felesége, Szvetlana Isztosina orosz–osztrák állampolgár, aki sajtóhírek szerint korábban a KGB-nek dolgozott, pontosabban a szervezet futára volt. A nő 21 évesen elsőként egy japán férfival, Omaja Maszanorival kötött házasságot még 1975-ben. A nyolcvanas évek közepén azonban már Szvetlana Schön névre kiállított útlevéllel közlekedett. 1983-ban ugyanis férjhez ment egy osztrák férfihoz, Mario Schönhöz, aki az osztrák alvilág egyik ismert figurája volt.

Amikor Szvetlana 1984-ben megkapta az osztrák állampolgárságot, rögtön elvált osztrák férjétől. Kovács Béla 1986-ban házasodott össze Szvetlanával, majd 1988-ban Ausztriába költöztek. 2003-ban tértek vissza Magyarországra, majd Kovács belépett a Jobbikba. EP-képviselőként az Oroszország és az Európai Parlament közötti bilaterális delegáció társelnöke lett. Ha beigazolódik a kémkedés gyanúja, akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.

Forrás: Magyar Idők, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.