Pesti Srácok

Kiss László úgy érzi megbűnhődte amit tett

null

Méltatlan lenne 55 év után, ha magyarázkodni kezdenék. Ott az ítélet, senki nem adna hitelt a szavaimnak. Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele – nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akiről kedden írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben két másik úszóval közösen megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Megbűnhődött és nem akar magyarázkodni az úszószövetség kapitánya. Kiss László mindezt azután mondta a Népszabadságnak, hogy kedd reggel a privatkopo.hu bűnügyi magazin eredeti dokumentumok alapján azt írta, a Ferencvárosi TC három tehetséges úszója, Lantos, Várszegi és az akkor 21 éves Kiss László két nappal az után, hogy a Nemzeti sportuszodában megismerkedtek későbbi áldozatukkal, Zsuzsannával, Lantos lakásában közös erővel szexre kényszerítették. Mind a hárman megerőszakolták, amiért a bíróság Kisst jogerősen három, Lantost 3 év két hónap, Várszegit 2 év börtönbüntetésre ítélte.

A százhalombattai alpolgármester az 1961-ben történtek kapcsán úgy fogalmazott, valószínűleg nem is adnának hitelt a szavainak, hiszen az újság, amely írásban kereste meg és kért választ a kérdéseire, közzétette a korabeli ítélet egyes részleteit.

PestiSracok facebook image

Kiss László szerint a szabadulása után a környezete egy ideig még éreztette vele, hogy neki kétszer annyit kell teljesítenie, mint másoknak. Aztán ahogyan jöttek az eredmények, mindinkább a teljesítményét értékelték. Nem felejtették el a történteket, az 1961-es bűne úszóberkeken belül mindig is ismert volt, és olykor vissza is köszönt.

Kiss Lászlónak vannak elképzelései, hogy kik és miért pont most hozakodtak elő az 55 éve történtekkel, de azokat inkább megtartja magának.

A Magyar Úszó Szövetség vezetősége szerda reggel ülésezik, majd az edzőbizottság tagjai egyeztetnek, és mindkét testület foglalkozik Kiss László 55 évvel ezelőtti bűnügyével. A testületi állásfoglalásokat ezután hozza nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség – olvasható a szervezet kedd délutáni rövid közleményében.

Forrás:

privátkopó.hu/Népszabadság

Fotó:

blikk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.