Pesti Srácok

Medián: minden harmadik magyar antiszemita

Medián: minden harmadik magyar antiszemita

A magyar társadalom harmada erősen vagy mérsékelten antiszemita – derül ki a Medián felméréséből. A jobbikosok kétharmada, a fideszesek 40 százaléka antiszemita a kutatás szerint.

Nőtt az antiszemita előítéletesség Magyarországon az elmúlt évben – hangzott el a Tett és Védelem Alapítvány megrendelésére a Medián által tavaly novemberben végzett felmérés eredményeit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A Hann Endre szociálpszichológus, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója által ismertetett eredmények alapján a magyar társadalom 23 százalékát találták erősen, 12 százalékát mérsékelten antiszemitának, mindkét adat kétszázalékos emelkedés az előző évihez képest. A Jobbik támogatóinál 59 százalék, a Fidesz-híveknél 41 százalék, az MSZP szimpatizánsainál 24, az LMP-seknél és a Demokratikus Koalíció támogatóinál 18-18 százalék ennek a két csoportnak az aránya - hangzott el.

Az antiszemitizmusra vonatkozó adatok változása kapcsán Hann Endre megjegyezte: a Jobbik közéletbe robbanása után "a közbeszédben a zsidók iránti ellenszenv hangoztatása valamivel legitimebbé, legalábbis gyakoribbá, elfogadhatóbbá vált, akármit gondolunk is erről". Mint mondta, a népességen belül a középkorúak előítéletessége valamivel meghaladja az átlagot, de egyéb tekintetben nincsenek jelentősebb kiugrások. Az 1200 fős, a 18 éven felüli népességet reprezentáló mintán, személyes megkérdezéssel végzett felmérés eredményeként említette, hogy a magyar lakosságot csak igen mérsékelten foglalkoztatják a zsidósággal kapcsolatos kérdések.

A bemutatott adatok szerint a zsidókat érzelmi alapon elutasítók - azaz őket ellenszenvesnek látók - aránya egy év alatt 23-ról 26 százalékra emelkedett, a kognitív, vagyis vélt vagy valós ismereteken alapuló antiszemitizmust erősen vallóké 41-ről 42 százalékra, a nézetet erősen képviselőké 13-ról 14 százalékra nőtt az egy évvel korábbi vizsgálat óta.

A zsidók iránti ellenszenv arányban áll minden más másság elutasításával - jegyezte meg a kutató, hozzátéve, ebben az összevetésben a csoport megítélése "nem drámaian rossz". Példaként hozta fel, hogy a válaszadók 78 százaléka nyilatkozott úgy, nem szeretné, ha migráns költözne a szomszédságába, míg bőrfejűt 74, arabot 71, romát 68, "négert" 61, homoszexuálist 57, románt 49, kínait 48 százalék nem látott volna szívesen a lakóhelyén. A zsidók esetében 31 százalék volt ez az arány - mondta Hann Endre, felvetve, milyen lenne a válaszadók tényleges magatartása, ha ez valóban megtörténne.

Bodnár Dániel, a kutatást megrendelő alapítvány kuratóriumának elnöke, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőségi tagja az eseményen arról beszélt: a harmadik alkalommal elvégzett felmérés célja, hogy közös keretrendszert sikerüljön kialakítani, és így a társadalmi párbeszéd során ugyanazt értsük antiszemitizmus alatt, ahogyan az is, hogy az eredmények alapján cselekvési programot alakítsanak ki.

A "legszomorúbb és legfelrázóbb" eredmények között említette a holokauszt tagadásával és relativizálásával kapcsolatos adatokat, mondván, 2003 óta nő az e nézeteket osztók aránya, ha az elmúlt másfél évben jelentősen csökkent is a nyilvánosságra került esetek száma. "Rosszul beszélünk a holokausztról" - jelentette ki Bodnár Dániel. A nyilvánosság előtt eltávolítóan, "telítettségélményt és -érzést" keltő módon szólnak a témáról, és ebben szerepe van a politikai véleményformálók mellett a zsidó közösségnek is - tette hozzá.

Forrás: MTI/hvg.hu, fotó: atv.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.