Pesti Srácok

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek két embert

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek két embert

Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön egy férfit Münchenben, egy másikat pedig a bajor tartományi főváros közelében - jelentette hírportálján a Süddeutsche Zeitung című német lap. A 46 éves iraki és a 29 éves nigériai férfit összehangolt akcióval, terrorelhárító egységek bevetésével vették őrizetbe. Az egyiket München belvárosában, a másikat Fürstenfeldbruck járásban kerítették kézre.

A két férfit súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják, és biztonsági szervektől származó értesülések alapján feltételezik róluk, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel - mondta a lapnak Thomas Steinkraus-Koch, a müncheni ügyészség politikai bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezető ügyésze. A bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) közleményt adott ki az esetről, e szerint a két férfit "súlyos erőszakos bűncselekmény lehetséges gyanúsítottjaiként" jelölték meg a bajor hatóságokhoz befutott értesülések. A nyomozás eddigi adatai nem erősítik meg, de nem is oszlatják el a gyanút - tették hozzá.

Az eddig rögzített adatok alapján konkrét veszély nem fenyegette a lakosságot, és az eljárás során nem találtak veszélyes tárgyakat - olvasható a bajor LKA közleményében. Münchenben szilveszterkor terrortámadás veszélye miatt lezárták a főpályaudvart és egy vasútállomást. Másnap a tartományi belügyminiszter elmondta: egy külföldi, "baráti" titkosszolgálattól azt az információt kapták, hogy az IÁ merényletet tervez a városban.

PestiSracok facebook image

Németországban évek óta nagy a terrorveszély, de a hatóságok szerint "absztrakt", elméleti fenyegetettségről van szó, vagyis bármikor történhet terrortámadás, de nincsenek konkrét merénylet előkészítésére utaló adatok.

MTI/Suddeutsche.de  

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.