Pesti Srácok

Offshore cégekből is fedezhette külföldi akcióit a CIA

Offshore cégekből is fedezhette külföldi akcióit a CIA

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség is érintett lehet a Panama-aktákban. A CIA környezetéhez tartozó személyek is szerepelnek az iratokban.

A kiszivárogtatott akták feldolgozását vezető Süddeutsche Zeitung szerint a panamai Mossack Fonseca ügyfelei közé tartoztak vagy még mindig tartoznak olyan emberek, akik érintettek a CIA számos fedett külföldi befolyásolási műveletében, köztük a nyolcvanas évek egyik legnagyobb amerikai botrányában, az Irán-kontra ügyben. A CIA fegyverszállítással szegte meg titokban az Iránra vonatkozó embargót, az ebből befolyó pénzt pedig a közép-amerikai Nicaragua baloldali - szandinista - kormánya ellen harcoló gerillák – a kontrák – támogatására fordította.

A CIA környezetéhez tartozó egyik érintett a német lap szerint az izlandi Loftur Jóhannesson, aki legalább négy offshore céggel kapcsolatban szerepel a Mossack Fonseca iratanyagában, és az amerikai ügynökség megbízásából a világ több válságövezetébe – például Afganisztánba – szállított fegyvereket. Az iratokban jelenlegi vagy korábbi ügyfélként szerepelnek magas beosztású hírszerzési vezetők Kolumbiából, Ruandából és Szaúd-Arábiából is, köztük a szaúdi hírszerzés néhai vezetője, Kamal Adham sejk, akit a CIA első számú térségi partnereként tartottak számon.

PestiSracok facebook image

A Mossack Fonseca 11,5 millió dokumentumot tartalmazó kiszivárogtatott adatbázisa több mint 214 ezer offshore céget érint. A Süddeutsche Zeitung a dokumentumokat az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nevű washingtoni központú szervezettel közösen, több neves médium - például a The Guardian brit lap, a BBC brit közszolgálati médiacsoport, a Le Monde francia lap és az argentin La Nación - több száz újságírójának közreműködésével dolgozta fel az utóbbi egy évben.

(MTI, kép: inforesist.org)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?