Pesti Srácok

Pénzt kap, mégis a háborús zónába küldi vissza Törökország a menekülteket

Pénzt kap, mégis a háborús zónába küldi vissza Törökország a menekülteket

A menekültek emberi jogainak megsértésével vádolja az Amnesty International Törökországot – írja az EuroNews.com. A jogvédő szervezet szerint a török hatóságok az elmúlt hónapokban több ezer szíriait küldtek vissza a polgárháború sújtotta hazájukba.

Az EU sem akarhat senkit visszaküldeni az uniós tagállamokból, ha fennáll annak a veszélye, hogy a menekülteknek vissza kell térniük Szíria háborús övezetébe – véli John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai vezetője. Hozzátette, a török kormánynak abba kell hagynia ezt a nyilvánvalóan törvénytelen és embertelen gyakorlatot. Senkit nem lehet visszaküldeni egy háborús zónába – hangsúlyozta.

Eközben pénteken elfogadta a görög parlament az új bevándorlási törvényt, mely az EU és Törökország közti megállapodás gyakorlati megvalósításáról szól. Eszerint az illegálisan Görögországba érkezett bevándorlók első csoportját hétfőn küldik vissza Törökországba.

PestiSracok facebook image

A német belügyminisztérium közlése szerint szintén hétfőn érkeznek az országba az elsőként befogadott szíriai menekültek.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: euronews.com Fotó: brookings.edu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.