Pesti Srácok

Pukli bocsánatkérésének lehet ma napja

null

Ha Pukli István bocsánatot kér, visszatér az angoltanár a Teleki Blanka Gimnáziumba - értesült a Magyar Idők. Ma találkozik Bereczky Csongor, a Teleki angoltanára Pukli István igazgatóval, hogy átbeszéljék a kialakult konfliktushelyzetet.

Mint azt a lap korábban megírta, nyolcvan szülő petícióval szeretné elérni a pedagógus újbóli alkalmazását, aki amiatt mondott fel, mert nem értett egyet Pukli március 15-én elhangzott beszédével.

Bereczky Csongor szerint a szülők és a gyerekek nagyon szeretnék, ha visszamenne tanítani az intézménybe, és ennek eleget is tesz, amennyiben Pukli István nyitott a feltételeire. A pedagógus szeretné, hogy az igazgató kérjen tőle bocsánatot, amiért hiteltelennek nevezte őt, továbbá hogy mentesítse a Telekit az akciókban történő szerepvállalástól.

PestiSracok facebook image

"Kérni fogom azt is, hogy a továbbiakban csak a Civil Közoktatási Platform (CKP) nevében nyilatkozzon, és a Teleki Blanka Gimnázium ne legyen helyszíne a nyilatkozatainak. Az iskolában ne lássunk riportereket és kamerákat! – hívta fel a figyelmet a tanár.

Mint ismert, Pukli István, aki a Tanítanék Mozgalom egyik vezéralakja, a nemzeti ünnepen tartott tüntetésen bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt és az államfőt a közoktatásban kialakult állapotok miatt. Bereczky Csongor helytelenítette, hogy a gimnázium nevében tesz ilyen horderejű kijelentéseket, és jelezte: ha nem változik a helyzet, beadja a felmondását. Pukli István március 22-re összehívott egy egyeztetést, amelyen kijelentette: a pedagógus megpróbálta megalázni őt a tantestület előtt és hiteltelennek nevezte, emiatt pedig az lenne a legjobb, ha tényleg felmondana. Pukli István egyébként az eset kapcsán úgy reagált: Bereczky Csongor megzsarolta egy nevelőtestületi értekezleten.

A teljes cikket a Magyar Idők mai számában olvashatja.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.