Pesti Srácok

Blikk: volt egy másik áldozata is Kiss Lászlóéknak

null

Nem először erőszakoskodott Kiss László a margitszigeti sportuszodában, amikor 1961 nyarán a szintén úszó Várszegi Lajossal és Lantos Lászlóval a létesítmény egyik lakásában csoportosan megerőszakoltak egy fiatal lányt, a múlt szombaton nyilvánosság elé álló Takáts Zsuzsannát – írja a Blikk a birtokába került információra hivatkozva.

A bulvárlap online kiadása azt írja, a nemi erőszak elsőfokú ítéletéből egy másik ügy részletei is kiderültek. E szerint Kisst még 1961 elején a Magyar Úszószövetség egy másik erőszakos tett miatt három hónapra felfüggesztette. Az esetből nem lett rendőrségi ügy, ám a testület elnöksége január 26-tól április 26-ig mindennemű sporttevékenységtől és az uszodák látogatásától eltiltotta a versenyzőt, mert 1960. december 30-án két társával szexre akartak kényszeríteni egy 18 éves tinilányt a margitszigeti medencében. A lap azt nem tudja, hogy kik voltak a volt úszókapitány akkori tettestársai.

PestiSracok facebook image

- olvasható a nemi erőszak első fokú ítéletéből.

Takáts Zsuzsanna, áldozat is azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy tudomása szerint nem ő volt az egyetlen, akit megtámadtak.

A Blikk a személyiségi jogok miatt az áldozat nevét X. Y.-nal helyettesítette)

Forrás: Blikk

Fotó: MTI

Ajánljuk még