Pesti Srácok

Döntött a fővárosi MSZP a tisztújítás támogatottjairól

Döntött a fővárosi MSZP a tisztújítás támogatottjairól

Döntött az MSZP budapesti szervezete, hogy a pártban zajló tisztújítás keretében kiket látnának szívesen a vezető posztokon – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosiak véleménye azért is fontos, mert Budapest rendelkezik a legtöbb küldöttel.

A budapesti elnökség tegnap délutáni ülésén egyhangúan arról határoztak, hogy az országgyűlési képviselő Tóth Bertalant és az Európai Parlamentben dolgozó Ujhelyi Istvánt jelölik a párt elnökhelyettesének. (A posztért egyébként még elindul a jelenlegi elnökhelyettes, Gőgös Zoltán is.) A fővárosiak alelnöknek három parlamenti honatyát, Lukács Zoltánt, Gúr Nándort és Varga Lászlót, illetve az előző ciklusban a padsorokban ülő Nemény Andrást jelölték. Az már korábban kiderült, hogy a választmányi elnökségért zajló versenyben Hiller Istvánt támogatják az eddig a posztot betöltő Botka Lászlóval szemben.

A budapesti szervezet arról még nem döntött, hogy az elnökségért újrainduló Tóbiás József és kihívói – Harangozó Tamás, Molnár Gyula és Szanyi Tibor – közül kit támogassanak. Úgy tudjuk, jövő szerdán tartanak jelölőgyűlést – ahová az összes budapesti párttagot meghívják –, és ott fogják meghallgatni együtt mind a négy jelöltet, egyfajta vitán. Vezető budapesti politikusok eddig nem is álltak be nyíltan senki mögé, bár Kunhalmi Ágnes budapesti elnök már tartott közös fórumot Vácott Molnár Gyulával. A Magyar Nemzet információi szerint ez nem véletlen, a pártelnökségre pályázók közül a legtöbben Molnár Gyulával szimpatizálnak.

PestiSracok facebook image

Az MSZP tisztújító kongresszusa egy hónapon belül, június 25-én lesz; akkor választják meg a párt új elnökét, helyettesét, az alelnököket, az elnökség tagjait és a választmány vezetőjét.

Forrás: mno.hu, Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.