Pesti Srácok

Iszlám és cigányság a történelem érettségiben

null

A különböző korszakokban az emberek szociális helyzetét is vizsgáló feladatok kaptak helyet ma a középiskolai történelem érettségi tételsorban. Időrendben haladva foglalkozniuk kell a vizsgázóknak az athéni demokráciával, az iszlám vallással.

A magyar történelemből az első feladat az államalapításhoz kötődik, később a Rákóczi-szabadságharc, a dualizmus korának etnikai viszonyai, az ország II. világháborúban betöltött szerepe, a Kádár-korszak és a magyarországi cigányság helyzete kapott helyet. Egyetemes történelemből a nagy földrajzi felfedezések időszakáról kell kérdéseket megválaszolniuk, de szerepelnek még az ipari forradalmak, az I. világháború szövetségi rendszerére vonatkozó kérdések, valamint a fejlődő országok jelenlegi problémáira vonatkozó kérdések is. A második részben kifejtendő feladatok vannak, egy egyetemes- és két magyar történelemhez kapcsolódó esszét kell írni. Az egyetemesen belül lehetett választani egy felvilágosodásról, illetve a Sztálin-éráról szóló feladatot. A magyar történelemnél egy hosszút és egy rövidet kell választani. Ezek közt van az Erdélyi Fejedelemségről, Károly Róbertről, az 1848-49-es szabadságharcról vagy épp Mária Terézia koráról szóló feladat. A 20. századot a magyar történelem szekcióban a Rákosi-korszakhoz és Bethlen István miniszterelnökségéhez kapcsolódó feladat képviseli.

Forrás és fotó: eduline.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.