Pesti Srácok

A jász-nagykun-szolnoki szocialistáknak is felkopott az álluk

A jász-nagykun-szolnoki szocialistáknak is felkopott az álluk

Egy évet meghaladó, több mint 600 ezer forintos közösköltség-tartozást halmozott fel az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete egy szolnoki iroda után, amit együtt használnak a városi szocialistákkal. Iváncsik Imre megyei elnök szerint belátható időn belül megszűnik az adósság.

Az MSZP városi szervezetének nincs irodája – reagált Radócz Zoltán, a szocialisták szolnoki elnöke, amikor Falusi Vajk, a Fidesz helyi alelnöke tartozásuk kifizetésére szólította fel a szocialistákat. Az MSZP szolnoki szervezete félmillió forintnál is több közös költséggel tartozik annak a társasháznak, amelyikben a párt 235 négyzetméternyi irodahelyiséggel rendelkezik – közölte a kormánypárti politikus. Radócz Zoltán szerint viszont iroda a megyei szervezet működtetésében áll, és Iváncsik Imre, az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének elnöke elismerte, hogy a tartozást ők halmozták fel. Iváncsik közölte, hogy a fizetési ütemezésről már megállapodtak a lakóközösséggel, és az összeg egy ideje csökkenőben van.

Az adósság már 2014 végén csaknem 225 ezer forint volt, tavaly év végén megközelítette az 550 ezer forintot, mostanra pedig 600 ezer forint fölé hízott. Kérdés, mikorra fizetik ki az elmaradást úgy, hogy havonta csaknem 50 ezer forintot ezután is le kell róniuk az ingatlan után.

PestiSracok facebook image

A szolnoki társasházban élő, többnyire idős emberek felháborítónak tartják, hogy a nyugdíjemelés mértékét hangosan kritizáló, önmagát a szegények támogatójának hirdető MSZP nem foglalkozik a lakókkal, az ott élő nyugdíjasokkal. Mások attól tartanak, hogy a tartozás miatt elmaradnak a fejlesztések, megemelik a közös költséget, amit nem tudnak majd kifizetni a lakók.

Az országos MSZP-ről a 2014-es választások előtt derült ki, hogy folyószámlahitelekből, jelzáloghitelekből és nagyrészt a Jókai utcai pártszékházra felvett devizahitelekből kétmilliárd forintos adósságot görget maga előtt, ami Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc elnöksége idején halmozódott fel. A párt idén februárban 800 millióért adta el a Jókai utcai székházát, a 2007-es eladása óta elhagyatottan álló Köztársaság téri (ma II. János Pál pápa tér) hatalmas székházról pedig ma sem tudni, hogy kié.

magyaridok.hu, kép (az MSZP és az MSZMP egykori székháza): szellemvarosok.blog.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.