Pesti Srácok

Kilépett jobbikos: minden lélek kiveszett Vona pártjából

Kilépett jobbikos: minden lélek kiveszett Vona pártjából

Kedden hivatalosan is kilépett a Jobbikból Bertha Szilvia, mondta maga az érintett az atv.hu-nak. A párt korábbi parlamenti képviselője 2014 nyarán szakított a párttal, ám mivel korábbi, szóbeli kérésének idáig nem tettek eleget, ezért hivatalosan, írásban kérte a Jobbik elnökét, Vona Gábort, és a pártigazgatót, Szabó Gábort, hogy töröljék a párt tagjainak sorából.

Bertha kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt az értesülést is megerősítette, hogy pártot alapít. Az adásban jelentette be, hogy 2018-ra keresztényszociális párttá alakítja a jelenleg is működő "Értünk, Értetek Mozgalom" nevű szervezetet.

Bertha szerint a Jobbikból kiveszett "minden lélek, minden szakralitás", Vona Gábor pedig az utóbbi időszakban a radikalizmus visszafogásával régi társait alázza meg. A politikus azt mondta, a radikalizmus egyfajta forradalmi hevületet jelent, illetve az is radikalizmus, ha "az emberek összefognak és segítenek másoknak." Szerinte a magyar gárda is a segítségről szólt, ám mára kivéreztették. Azzal, hogy nem engedték működni, csak a kivándorlást segítik elő, mert azokon a vidékeken, ahol nincs rend, nem marad más lehetőség, mint elmenni.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.