Pesti Srácok

Köves Slomóék baloldali médiabirodalmat építenek

Köves Slomóék baloldali médiabirodalmat építenek

Folyamatosan növekszik a Brit Média a baloldali sajtópiacon. A 168 Órát már megszerezte a Köves Slomóhoz köthető cég, a Klubrádióban folyamatosan növeli a részesedését, és a Népszaváért is versenyben van.

Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatójának elmondása szerint másfél év alatt hat, összesen 250 millió forint értékű tőkeemelés során 25 százalékra emelkedik a Brit Média Kft. részesedése a Klubrádióban, és ebből jelenleg hármon vannak túl. A végső arány azonban több is lehet ennél, hiszen a Brit Média ügyvezetője Megyeri András Jonatán áprilisban azt nyiltakozta a 24.hu-nak, hogy „folyamatosan teszünk bele pénzt, finanszírozzuk a veszteségeket és növeljük a tulajdonrészünk. A tulajdonrészünk minden hónapban növekszik”. A cég tavaly jelent meg a magyar sajtópiacon, és a Klubrádióba való beszállása után megszerezte a 168 Óra hetilapot kiadó Telegráf Kft. többségi tulajdonát, illetve a Népszava iránt is érdeklődik.

Megyeri András Jonatán korábban a Viasat, majd a TV2 üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozott. A cégvezető közismerten jó kapcsolatot ápol Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjével, a Brit Média pedig ugyanarra a címre van bejegyezve, mint az EMIH által üzemeltetett törökbálinti idősek otthona. Megyeri András Jonatán megerősítette a Brit Média tőkeemelését a Klubrádióban, és azt sem tartotta kizártnak, hogy a Klubrádió tulajdonosaival egyeztetve jövőre tovább növelik részesedésüket a cégben.

PestiSracok facebook image

forrás: nol.hu, 24.hu, a képen Megyeri András Jonatán (24.hu)

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.