Pesti Srácok

Már NATO-kötelezettségvállalásainkat veszélyezteti a katonaorvos-hiány

Már NATO-kötelezettségvállalásainkat veszélyezteti a katonaorvos-hiány

Az orvoshiány miatt a Magyar Honvédség már most is komoly nehézségek árán tudja kiállítani a különféle katonai műveletek, például a nemzetközi missziók egészségügyi biztosításához szükséges létszámot. Néhány éven belül hazánk NATO- vagy ENSZ-beli kötelezettségvállalását is veszélybe sodorhatja a katonaorvosok alacsony száma. Pozitívabb kilátásokra csak egy honvédorvosi életpályamodellel van esély, ezzel már államtitkári szinten foglalkoznak.

A NATO szinte összes tagállamában, így Magyarországon is gondot okoz, hogy egyre kevesebb a katonaorvos, pedig a munkájukra számos területen szükség van, a különféle hadrendek (szárazföldi csapatok, légierő) támogatásától a nemzetközi akciókban való részvételen át a katasztrófaelhárítás és az újjáépítés egészségügyi biztosításáig.

Logisztikai rögtönzések

PestiSracok facebook image

NATO-szinten a különböző műveleteknek csak a kétharmadát tudják egészségügyi biztosítással lefedni, Magyarországon a csapatoknál az orvosállások körülbelül fele betöltetlen, a katonaorvosok közül gyakorlatilag hiányzik a 25–35 éves korosztály. Az említett feladatoknak ezért már most is csak nagy nehézségek árán, komoly logisztikával tud megfelelni a Magyar Honvédség (MH) – derült ki egy, a közelmúltban tartott konferencián. Meglécz Katalin orvos ezredes elmondta: rendszeresen előfordul, hogy a Honvédkórházból kell bizonyos feladatokra akár magas rangú tiszteket is kivezényelni, vagy hogy hasonló okok miatt felezni-harmadolni kell a katonaorvosoknál a hat hónapos missziós időtartamot. Úgy, hogy közben Magyarország ENSZ- és NATO-beli, illetve európai uniós kötelezettségei mind nagyobb számú katona-egészségügyi kontingens külföldi missziós tevékenységét igényelnék. Ráadásul – erről már Vekerdi Zoltán orvos ezredes, az MH megbízott egészségügyi főnöke beszélt – 2023-ra a NATO Magyarországon rendszerbe akarja állítani telepíthető lövészdandárját, ami az eddiginél is nagyobb kihívást jelent majd az egészségügyi biztosítás szempontjából. Nem szólva az olyan nem tervezhető eseményekről, amilyen a migráció vagy a különböző geopolitikai válsághelyzetek.

Életpályamodellre van szükség

„Mindezek alapján egyértelmű, hogy a katonaorvosok hiánya veszélyezteti a Magyar Honvédség működését” – mondta Vekerdi Zoltán, hangsúlyozva, hogy amíg civilként egy orvos, főleg külföldön a sokszorosát megkeresheti a katonaság által biztosított keresetnek, a létszámot csak egy megfelelő életpályamodell bevezetésével van esély feltölteni. Mivel ezzel is csak közép-, illetve hosszabb távon növelhető a honvédorvosok létszáma, erről mielőbb döntést kell hozni.

Úgy tudjuk, a tervezetet a Honvéd Vezérkar már jóváhagyta, és azzal államtitkári szinten foglalkoznak. Kérdés, lesz-e forrás az elképzelésekre, ami a szakorvosjelöltek számára az egyéb területekhez hasonló ösztöndíjat, illetve a többi katonaorvosnak is olyan szociális juttatási rendszert biztosítana (szolgálati lakást, albérleti hozzájárulást, lakásvásárlási támogatást stb.), amellyel legalább valamilyen szinten versenyképes lenne a honvédség a civil szférával. Egy katonaorvosi karriermodellre egyébként már 2010-ben javaslatot tettek az egészségügyiek, mivel látható volt, milyen súlyos következményei lehetnek annak, hogy 2002-ben megszüntették az ösztöndíjrendszert. A Honvédorvosban megjelent cikkben azzal érveltek: „A Magyar Honvédségben nincs korszerű, logikusan felépített, tervszerűséget mutató, kiszámítható, körültekintően kidolgozott orvosi karriermodell, ami a legfőbb oka a katonaorvosi állomány elbizonytalanodásának.”

(magyaridok.hu, kép: drambruspeter.hu)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?