Pesti Srácok

Mindig kell találni egy ellenséget

null

Orbán Viktor nagyon sikeres abban, hogy megtartsa a hatalmát, viszont a szakpolitikai kérdésekben folyamatosan kudarcot vall, ezért kell folyamatosan valaki ellen harcolni – ezt Kuncze Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kálmán Olgának. A volt szabaddemokrata képviselő szerint a migránsok ellen továbbra is harcolunk, bár itt gyakorlatilag nincsenek menekültek, ezért került elő a háttérhatalom a retorikában.

A volt politikus elmondta: Soros György nevét is folyamatosan emlegeti a kormányfő, igaz, korábban az ő ösztöndíján tanult Orbán Viktor, és számos fideszes politikus is. Hozzátette: mindig kell találni egy ellenséget, aki mögé be lehet bújni, és akkor meg lehet védeni az országot. Harcolunk Brüsszellel és az unióval, közben pedig olyan retorikát használunk, mint az oroszok, később az amerikai elnököt is sértegetjük – fogalmazott. Kuncze Gábor kijelentette: Soros György folyamatosan nyilatkozik arról, hogy mit gondol a világról, folyamatosan elmondja, hogy nyitott társadalmakat akar, ez nem tetszik a diktátorocskáknak. A volt SZDSZ-es képviselő hangsúlyozta: Orbán folyamatosan abból él, hogy háborús retorikát használ.

Kuncze taktikázásról beszélt

PestiSracok facebook image

A volt politikus elmondta: ez a miniszterelnök taktikájának része, hogy támadnak minket, mi védekezünk, Orbán Viktor pedig megvéd mindenkit. Hozzátette: itthon vaskosakat mondunk és hantázunk, aztán külföldön meg teljesen más történik. A most megszemélyesített mumusok egész sokáig segítették a fideszeseket, ez pedig fel fog tűnni az embereknek, és meg fogják kérdezni, hogy akkor most ki ellen is harcolunk – magyarázta. Kuncze Gábor az újságírók kitiltásával kapcsolatban azt mondta: a korábbi ciklusokban még jóval szabadabb volt az újságírók mozgástere, az rendben van, hogy nem lehet mindenhol forgatni, de a mostani szabályozás tarthatatlan. A volt szabad demokrata képviselő szerint a fideszes képviselők nem tudják, hogy mi történik körülöttük, ezért nem akarnak válaszolni az újságírói kérdésekre, ez nekik nagyon kínos. A volt politikus kijelentette: ennek a sajtó és a sajtószabadság issza meg a levét.

A Kuncze Gáborral készült interjút az ATV.hu-n nézheti meg.

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.