Pesti Srácok

A minisztérium állítja: Bitay és Mészáros nem földügyekről egyeztetett

A minisztérium állítja: Bitay és Mészáros nem földügyekről egyeztetett

A Földművelésügyi Minisztérium szerint az Átlátszó portál és az ellenzéki pártok valótlanul állítják, hogy Bitay Márton államtitkár és Mészáros Lőrinc földügyekről egyeztettek volna.

A Földművelésügyi Minisztérium hétfői közleménye szerint az Átlátszó azt sugalmazta, mintha összefüggés lenne a múlt keddi „rövid, véletlenszerű találkozó” és aközött, hogy a Mészáros Lőrinc haszonbérletében lévő földeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) aznap kiemelte volna az értékesítendő birtoktestek köréből. A tárca közölte: a sajtóban megjelent spekulációkkal ellentétben a visszavont területek mindegyike kalapács alá kerül, mert az NFA a 2016. május 19-i árveréseket pusztán technikai okok miatt ütemezte át 2016. május 30-ra. Az NFA és a földárverések lebonyolításában közreműködő kormányhivatalok észlelték, hogy egyes hirdetmények közzététele és a tervezett árverési napok között nem telik el a törvényben előírt 30 nap, így a liciteket későbbi időpontra kellett átütemezni – indokolta a döntést a minisztérium, megjegyezve, országosan összesen 699 földrészlet vonatkozásában módosította az árverés napját az NFA. A minisztérium közleményében hazugságoknak nevezi az ellenzéki pártok állításait is. Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján közölte: hivatali visszaélés miatt feljelenti Bitay Mártont, mert szerinte az államtitkár felügyelete alatt milliárdosoknak játsszák ki a magyar földet. Az MSZP két politikusa, Gőgös Zoltán és Beke Károly pedig közleményben kifogásolta Bitay Márton és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester „titkos találkozóját”. Az MSZP politikusai szerint Bitay Mártonnak távoznia kell, ha beigazolódik a gyanú, hogy a földügyekért felelős államtitkár és a felcsúti polgármester egy kávé mellett titokban döntött a közvagyon részét képező állami földek sorsáról.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.