Pesti Srácok

Össze kellene fogjon a baloldal és a Jobbik Haraszti szerint

null

Együtt kell működnie a baloldalnak a Jobbikkal Haraszti Miklós, az SZDSZ egyik alapítója szerint. A 168 órának adott interjújában a volt politikus közölte: megítélése szerint a jelenlegi választási rendszerben reménytelen az ellenzék helyzete, ezért javasolta, hogy a Fideszen kívül az összes politikai erő – tehát a baloldal és a Jobbik együtt – közösen kényszerítse a kormánypártokat egy arányos választási rendszerben lebonyolított voksolásra.Haraszti szerint ha ez nem sikerül, akkor a közös választási bojkott meghirdetését sem zárta ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet volt médiabiztosa.

Haraszti az ATV Szabad szemmel című műsorában szombaton azt mondta: a centrális erőtér lényege, hogy az ellenzék pártjai jó eséllyel egyetlen kérdésben sem fognak össze, és ennek köszönhetően „az idők végezetéig” marad a jelenlegi aránytalan választási rendszer és a Fidesz ebből következő túlhatalma.

PestiSracok facebook image

Mint mondta: amennyiben ezt 2014 után ismét megengedik az ellenzéki pártok, akkor „mennek a vágóhídra és viszik a magyar társadalmat is”, mert ebben az esetben ismét kétharmados többséghez jut a Fidesz.

– állította Haraszti.

Saját javaslatát „kétségbeesett gondolatkísérletnek” nevezte, amelynek a célja egy olyan választási rendszer kikényszerítése, amelyben 40 százaléknyi szavazattal csak 40 százaléknyi mandátumot lehet szerezni. A helyzetre adható válasz szerinte nem az ellenzéki pártok újbóli összefogása, hiszen az 2014-ben megbukott, és a kormánnyal elégedetlen civil társadalom emellé nem fog felsorakozni most sem, mert nem érez közösséget a múltat képviselő pártokkal.

– fogalmazott a volt politikus.

Forrás: magyaridok.hu/Fotó: MTI