Pesti Srácok

Pokolba küldték az Amnesty Internationalt

null

A gambiai elnök nincs elragadtatva az Amnesty Internationaltől, sem a mögé álló ENSZ-főtitkártól – mindkettőt elhajtotta hát, amikor az országa demokráciáját feszegették.

„Ban Ki Mun és az Amnesty International elmehetnek a pokolba! Kik ők ahhoz, hogy ezt követeljék?” – mondta Yahya Jammeh a Jeune Afrique nevű lapnak adott interjújában. Az Amnesty Solo Sandeng, az ellenzéki Egységes Demokrata Párt (UDP) politikusa őrizetben bekövetkezett halálának kivizsgálását követelte. „Mi a baj? Gyakori, hogy emberek halnak meg őrizetben vagy kihallgatás során. Tessék, meghalt egyetlen egy ember, és vizsgálatot akarnak indítani? Senki sem fogja megmondani, mi legyen az országomban” – hangsúlyozta a világ egyik legszegényebb országának az elnöke.

Yahya Jammeh saját elmondása szerint büszke arra, hogy a nyugati országok diktátornak nevezik. Szerinte az afrikai országok vezetői bólogató Jancsik, saját magát a „fejlődés diktátorának” tartja. A gambiai elnök szerint, amikor átvette az ország vezetését, a nyugat-afrikai ország a világ egyik legszegényebbje volt. Yahya Jammeh szerint ez már nem így van. Van ellenzék, van parlament és egy megbízható egészségügyi rendszer – summázta az ország sikereit. Mi értelme a kétszámjegyű növekedésnek, ha az iskolás gyerekeknek dolgozniuk kell? – tette fel a kérdést.

PestiSracok facebook image

Yahya Jammeh 1994-ben vértelen államcsíny útján vette át az ország irányítását, 1996-ban választották elnökké. Azóta az ötévente megrendezett elnökválasztásokat sorra nyeri. „Addig leszek elnök, amíg Isten és a népem akarja” – szögezte le.

magyaridok.hu, kép: telegraph.co.uk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.