Pesti Srácok

Tizenöt szovjet katona maradványait találhatták meg Újpesten

Tizenöt szovjet katona maradványait találhatták meg Újpesten

Több mint tíz, vélhetően a második világháborúban elhunyt ember maradványai kerültek elő az Újpesti piac építkezési munkálatai során április végén - írta a Honvédelmi Minisztérium (HM). A feltárás során bebizonyosodott, hogy a sír 1945-ös eredetű, mivel előkerült egy állományjelző, több kitüntetés, cigarettatárca, egy érme és néhány koporsómaradvány.

Korábban Újpest honlapján is beszámoltak arról, hogy az Újpesti Piac és Vásárcsarnok Kft. bejelentést tett az újpesti rendőrségen, hogy emberi maradványokat találtak az építkezés során. A kivitelező tájékoztatása szerint a távhővezeték nyomvonalán feltehetően emberi csontot, ruhamaradványt és egy katonai kulacsot is találtak. Akkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt közölte: április 22-én este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a IV. kerületi István úton egy építkezésen vélhetőleg emberi csontokat találtak. A csontok eredetének tisztázása érdekében a rendőrség helyszíni halottszemlét tartott, és megállapították, hogy a csontok háborús eredetűek, így a helyszínt átadták a Honvédelmi Minisztérium (HM) Kegyeleti Csoportjának - tették hozzá.

A HM az közleményében azt írta, összesen 15 emberi maradvány került elő. A "sírmellékletek" (gombok, kitüntetések) egyértelműen szovjet katonai ruházatra utalnak - tették hozzá. A helyszínen robbanóeszközt nem, de néhány szovjet PPS töltényhüvelyt találtak.

PestiSracok facebook image

Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere blogjában - kiemelve, hogy ő maga "sem szakértő, sem történész" - részletes beszámolót közölt az esetről. Azt írta, a feltárás során előkerült leletek, bizonyítékok nemcsak azt támasztják alá, hogy szovjet katonákról van szó, de az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy világháborús, tehát 1945-ös eredetű sírról lehet szó. "A zubbonygomb után ugyanis felszínre került egy állományjelző, több kitüntetés, cigarettatárca, egy érme (talán pénz) és néhány koporsómaradvány is" - tette hozzá a kerület vezetője.

Forrás: MTI Fotó: wezse.blog.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.