Pesti Srácok

Veszélyben lehet a 3-as metró felújításának kezdete

null

A főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "azt remélem, hogy (...) pontosan tudunk tájékozódni, hogy mit is akar a kormány, mert ebben a pillanatban ez nekem nem egészen világos". Ha a kormány magyar buszokat akar, akkor miért azt kérik, hogy szolgáltatást vásároljunk? - tette fel a kérdést Tarlós István, aki hangsúlyozta: ha két hét múlva sem születik döntés az ügyben, akkor veszélybe kerül a 3-as metróvonal felújításának kezdete. Mint mondta, az Európai Beruházási Bank hiteléből a vásárlási tilalom általában a buszokra vonatkozik, így ez a MABI-BUS Kft. járműveire is vonatkozik.

Budapestnek most kell 150 busz

Tarlós István szerint a drágább szolgáltatásmegrendelésről akkor lehet beszélni, ha a kormány garanciát vállal a szolgáltatási szerződésből következő többletköltségek megtérítésére. A határidő tekintetében azonban maradnak bizonytalanságok ez esetben - fűzte hozzá. A nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló szerdai kormánydöntéssel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, a kabinet távlati elképzeléseit "messzemenőkig" támogatja, ugyanakkor az, ami kormányzati elképzelés szerint országos szinten évek múlva pozitív lehet, még nem biztos, hogy a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében a fővárosnak kedvező. Budapestnek most kell 150 busz, nem pedig 1-2-3 év múlva - közölte.

PestiSracok facebook image

Nincs magyar buszgyártás

Tarlós István azt mondta, hogy "magyar buszgyártás nincs", külföldi alkatrészekből van magyar összeszerelés. Ha a Kormányinfón elhangzottak szerint Magyarországon van 8-10 magyar cég, amelyik buszt gyárt, akkor ezek a cégek miért nem indultak el a BKV tenderén? - tette fel a kérdést. Kiemelte, a MABI-BUS Kft. és a lengyelek ugyanazokból az alkatrészekből szerelik össze a buszt. A magyar cég ajánlata nem készre szerelt buszokról szól, és jóval drágábbak ezek a buszok, mint a lengyelek. A lengyelek határidőre szállítanák a 150 buszt, addig a 180 nap alatt a MABI-BUS Kft. 48 autóbuszt tud ajánlani - közölte Tarlós István. A főpolgármester úgy fogalmazott, "ha lenne, volna magyar buszgyártás, akkor nagyon szívesen vennék magyar buszokat, de akkor viszont nem értem, hogy a kormány miért tiltotta meg általában a buszvásárlást" - fogalmazott Tarlós István. Hangsúlyozta: abban érdekelt, hogy a leggazdaságosabb és legbiztosabb megoldást válasszák.

Két hét múlva születhet döntés

Ha a kormánnyal sikerül a koncepciókat egyeztetni, és összhangba hozni a reális lehetőségekkel és kockázatokkal, akkor két hét múlva születhet egy mindenkit megnyugtató döntés - mondta Tarlós István. A főpolgármester közölte azt is, hogy lesz hivatalos átadási ünnepség a felújított Széll Kálmán téren. A felújítás - a főváros önhibáján kívül - három hónapot csúszott. A hivatalos átadás azt követően lesz, hogy a garanciális javításokat befejezik egy-két héten belül - jelezte.

A római-parti védművel össszefüggésben közölte, hogy a látványtervek ismeretében közvélemény-kutatást végeznek majd az ott élők körében.

Jó gondolat a Déli pályaudvar áthelyezése

A Déli pályaudvar esetleges jövőbeni bezárásáról szólva elmondta, véleménye szerint alapjában véve jó gondolat, hogy a pályaudvar funkciót áthelyeznék Kelenföldre. Ez már régen felmerült, de hogy miként bonyolítják le, az már más kérdés - jegyezte meg. Rámutatott arra, hogy nem a főváros döntése és kompetenciája, hogy bezárják-e a pályaudvart. Tarlós István közölte azt is, hogy elkészült a fővárosi hajléktalanprogram, ezt majd később ismertetik.

Mindezekről a főpolgármester a kéthetente megtartott, szokásos sajtótájékoztatóján - rendhagyó módon - mindvégig kérdésekre válaszolva beszélt.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.