Pesti Srácok

Az MSZP-tisztújítás kérdése: mekkora Gyurcsány-árnyék vetül a pártra?

Az MSZP-tisztújítás kérdése: mekkora Gyurcsány-árnyék vetül a pártra?

A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint az MSZP hétvégi tisztújítása könnyen megpecsételheti a párt sorsát, az elnökjelöltek között ugyanis markáns különbségek vannak az esetleges baloldali összefogást illető szövetségesi politikájukban. Az intézet szerint a kongresszus egyetlen igazi kérdése, hogy az MSZP mennyire tudja majd érvényesíteni érdekeit egy esetleges 2018 előtti baloldali összefogásban.

A már lassan tíz éve válságban lévő MSZP támogatottsága továbbra sem erősödik, az egykor több milliós táborral is rendelkező pártnak mára nagyjából 700 ezer szimpatizánsa maradt. A Demokratikus Koalíció és az MSZP közötti olló egyre szűkül, így Gyurcsány Ferenc évről-évre nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik az MSZP-vel szemben – írja az elemzés, amely szerint ezért a hétvégi tisztújítás könnyen megpecsételheti a szocialista párt sorsát. Amíg ugyanis a programok szintjén nincsen nagy különbség az egyes elnökjelöltek között, a szövetségkötési politikájuk eddigi nyilatkozataik alapján jelentősen eltérne egymástól.

Molnár beadná a derekát, Harangozó legalább megpróbálna úgy tenni, mintha nem

PestiSracok facebook image

Az MSZP önállóságára Molnár Gyula győzelme jelentené a legnagyobb veszélyt, hiszen az egykori újbudai polgármester a gyors és érdekérvényesítés nélküli megállapodás képviselője. A jelöltek közül a legtapasztalatlanabbnak számító Harangozó Tamás is többször utalt arra, hogy részt venne egy DK-val történő együttműködésben, de kizárólag Gyurcsány Ferenc nélkül. Az elemzés ugyanakkor kételkedik benne, hogy a rövid politikai múlttal rendelkező Harangozó Tamás rendelkezne-e akkora tárgyalási kompetenciával, hogy feltételeket szabjon a Demokratikus Koalíciónak és az azt vezető Gyurcsány Ferencnek.

Szanyival szemben újabb gyurcsányista puccs jöhet a Gyurcsány nélküli MSZP-ben

Tóbiás József és Szanyi Tibor egyértelműen elzárkózna vagy legalábbis erőteljesebben ellenállna egy ilyen szövetségkötésnek, és az önálló szocialista párt megerősítésére helyeznék a hangsúlyt. A jelenlegi elnök a múlt emberének tartja Gyurcsány Ferencet, és azt szeretné, ha a baloldalt ismét csak az MSZP-vel azonosítanák, Szanyi pedig többször keresetlen szavakkal illette a DK elnökét, az ő álláspontja talán a legélesebb ebben a kérdésben. Szanyi Tibor elnökként azonban könnyen Mesterházy Attila sorsára juthat, aki ugyan sokáig megpróbált ellenállni Gyurcsány Ferenc nyomásának, de a szocialista párt vezetésből kiszorult politikusok nyomására és puccsveszélytől tartva megadta magát, ami a 2014-es összefogáshoz és annak vereségéhez vezetett a választásokon.

Nézőpont Intézet

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.