Pesti Srácok

Cenzúrázták az orlandói mészáros telefonbeszélgetéseit

null

Republikánus nyomásra az igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megváltoztatta reggeli döntését, és hétfő délután teljes egészében nyilvánosságra hozta az orlandói tömegmészárlás elkövetőjének a rendőrséggel és az FBI embereivel folytatott telefonbeszélgetéseinek a szövegét.

A hétfő reggel még szerkesztett formában és csak részlegesen nyilvánosságra hozott dokumentumok között nem volt annak a korábbi értesülésnek nyoma, hogy a merénylő, Omar Mateen, felesküdött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjére, Abu Bakr al-Bagdadira. A kormányzat és az FBI illetékesei döntésüket részben azzal indokolták, hogy nem akartak publicitást adni a terrorszervezeteknek a gyűlöletes propagandájuk népszerűsítéséhez.

A döntést elfogadhatatlan „cenzúrának” és „felháborítóan nevetségesnek” minősítette Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke. Paul Ryan egyenesen Barack Obama elnököt okolta a döntésért. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján elhárította a felelősséget, mondván, hogy az elnöknek semmi köze nincs a telefonbeszélgetések leirataihoz. Ez a minisztérium és az FBI döntése volt, hozzájuk forduljanak tiltakozásaikkal – fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Fotó: europress

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.