Pesti Srácok

Die Welt: Orbán saját győzelmeként tekint a brexitre

Die Welt: Orbán saját győzelmeként tekint a brexitre

A Die Welt című német konzervatív napilap hétfői számában Boris Kálnoky arról írt, hogy a Brexit milyen következményekkel járhat Magyarországra és a visegrádi országokra nézve.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szerző, Boris Kálnoky szerint „szinte úgy beszél, mintha saját győzelme lenne a Brexit-szavazás”. A Die Welt emlékeztetett rá, Orbán röviddel az eredmény ismertetését követően azt mondta, a referendum a migrációs politikáról szólt. A lap szerint az EU-t évek óta hevesen bíráló Orbán Viktor tűnik az események „logikus nyertesének”. Magyarországgal az élen a visegrádi országok gyakorta bírálják az EU-t, több nemzetállamot és kevesebb európai integrációt akarnak – tette hozzá Kálnoky.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a Die Welt.

Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagykövetet idézve a lap azt írta, ha a visegrádi országok továbbra is az eddigihez hasonlóan működnek együtt, sokkal több befolyásra tehetnek szert az EU-ban. Egyetértett ezzel a véleménnyel egy magas rangú, Budapesten élő német forrás is: lehetőség ez a visegrádiak számára, főleg, ha más közép- és délkelet-európai országokkal is elmélyítik a viszonyukat. Úgy vélte, ha még Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy több teret kell biztosítani az egyes tagállamoknak, akkor „egy kicsit olyan irányba tartanak a dolgok, amilyennek Orbán Európát elképzeli”.

A Die Welt szerint a kelet-európai országoknak az EU jövőjéről folytatott vitában nagyobb befolyásuk lehet, mint a belépésük óta bármikor. Prőhle úgy vélte, a Brexit következményeként nem csupán kevésbé „angol EU”, hanem kevésbé „német szövetség” is keletkezhet, mivel az egyre mélyülő integrációról szóló német projektet lefékeznék. A politikus Mark Rutte holland kormányfőnek azt a mondatát idézve, miszerint jobban kellene hallgatni a polgárokra, úgy vélte, „ha még Rutte is azt mondja, akkor talán tényleg egy lépéssel távolabb kerülünk az egyre több Európától, pontosan, ahogy a polgárok mondják”.

Forrás: MTI

Fotó: Lieven Creemers

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.