Pesti Srácok

Ferenc pápa: a politika a háborúkat táplálja, nem az embereket

null

Korunk ellentmondásának nevezte Ferenc pápa hétfőn, hogy az éhezőknek szánt segélyek nehezebben jutnak célba, mint az egész világon "szabadon mozgó" fegyverek.

A katolikus egyházfő az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) római székházában, a szervezet végrehajtó bizottságának éves nyitóülésén szólalt fel. Úgy fogalmazott, hogy az éhezőknek szánt segélyeket és fejlesztési terveket "fondorlatos politikai döntések, félrevezető ideológiai nézetek és legyőzhetetlen vámkorlátok" akadályozzák, miközben a fegyverek "arcátlan és majdnem abszolút szabadsággal" mozognak a világ számos részén. "Így a háborúkat táplálják, nem az embereket" - mondta a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa kijelentette, az emberiség jövője azon múlik, hogy "mennyire képes magára vállalni testvérei éhezését és szomjúzását (...), ez a mutatója emberségünknek". Hozzátette, úgy tűnik, hogy "hiperkommunikatív" világunkban a földrajzi távolságok lerövidülnek és majdnem azonnal értesülünk arról, ami éppen a bolygónk másik felén történik. A tájékoztatási eszközök keltette közelség azonban nem erősíti a lelki közelséget, éppen ellenkezőleg, "természetessé teszi" mások nyomorát. "Lassanként érzelemmentessé válunk mások tragédiájával szemben és mintegy természetesnek fogjuk fel. Olyan sokat látunk belőle, hogy látjuk a szenvedést, de nem érintjük meg, halljuk a sírást, de nem vigasztaljuk, látjuk az éhezést, szomjúzást, de nem nyújtunk táplálékot" - mondta. "A nyomornak arca van" - hangsúlyozta a pápa az éhező gyermekekre, a munkanélküliekre, a migrációra kényszerített, és az otthonukat elveszítő emberekre emlékeztetve.

PestiSracok facebook image

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az 1961-ban létrehozott Világélelmezési Program a világ legnagyobb humanitárius, élelmiszersegélyt nyújtó szervezete. A WFP munkáját a 36 tagállamból álló végrehajtó bizottság irányítja, amelynek Magyarország 2015-től a tagja.

Forrás: MTI, Fotó: catholicherald.co.uk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.