Pesti Srácok

Jogerősen felmentette a táblabíróság Juhász Ferencet és Fapál Lászlót

Jogerősen felmentette a táblabíróság Juhász Ferencet és Fapál Lászlót

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány honvédelmi miniszterét és Fapál László volt államtitkárt a hűtlen kezelés vádja alól hétfőn.

A vád szerint Juhász Ferenc - miniszterként - 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást, a volt államtitkár pedig felbujtóként vett részt a jogosulatlan lakásvásárlásban. Fapál László 1985-től 2006. március 31-éig katona volt, 2004 decemberétől pedig - szolgálati viszonyának fenntartása mellett, rendelkezési állományban - a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkáraként dolgozott, 2006 áprilisában ment nyugdíjba. A miniszter kötelezettségszegése abban állt az ügyészség szerint, hogy Fapál László katona és állami vezető volt, így nem lehetett volna a HM-rendelet alapján lakáshoz juttatni, csak az állami vezetőkre vonatkozó kormányrendelet alapján. (Ha a kormányrendelet szerint kapott volna lakást, azt nem vehette volna meg, államtitkári tisztségének megszűnése után vissza kellett volna adnia). A vád szerint Fapál László azzal követte el a hűtlen kezelésre felbujtást, hogy 2006 májusában kérelmet írt a miniszterhez arra vonatkozóan, hogy jelölje ki elidegenítésre a lakást. A perben első fokon 2014 februárjában bűncselekmény hiányában felmentették a vádlottakat, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ugyanakkor 2015 novemberében bűnösnek mondta ki és felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta őket.

A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn - egyetértve az ügyben első fokon született ítélettel - bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat. A táblabíróság kimondta: a lakáskiutalás Fapál Lászlónak törvényes volt, Fapál László lakáshoz jutása a jogszabályoknak megfelelően történt, a miniszternek joga volt elidegenítésre kijelölni a lakást, mivel azt vagyon- és lakásgazdálkodási érdekek támasztották alá. Az eltérő első- és másodfokú ítélettel összefüggésben a bíró kifejtette: a Fővárosi Törvényszék nem állapított meg eltérő tényeket, hanem az első fokon megállapított tényállásból vont le a táblabíróság szerint téves következtetéseket. A harmadfokú bíróság megerősítette: Fapál László szolgálati jogviszonya végig fennállt, amíg államtitkár volt, és bár nem hordhatta az egyenruháját és a fizetését sem katonaként, hanem köztisztviselőként kapta, egyebekben mindazon jog megillette, amely a katonákat. Semmi nem zárta ki tehát, hogy a szolgálati jogviszonya alapján jusson lakáshoz és nyugállományú katonaként azt megvásárolhassa.

PestiSracok facebook image

A bíróság indoklásában arra is kitért, hogy Fapál László "jobb lakáshoz jutása" nem vagyon elleni bűncselekmény, hanem az akkor hatályos jogszabályok alapján hivatali visszaélés, jogtalan előnyszerzés megállapíthatóságát vethetné fel Juhász Ferenc esetében, azonban ezeknek a bűncselekményeknek az akkori szabályok alapján három év volt az elévülési idejük, így erre már a nyomozás sem terjedhetett ki.

Juhász Ferenc a jogerős ítéletet követően újságíróknak azt mondta:

A volt miniszter hozzátette: a hat év alatt sikerült két családot tönkretenni.

- fogalmazott. Az egykori tárcavezető azt is előrevetítette, ügyvédjével meg fogják keresni annak a módját, hogy elégtételt kaphassanak.

- tette hozzá.

Fapál László az ítéletet követően azt mondta: erre az ítéletre számított, számára a legfontosabb üzenete a döntésnek az, hogy "a mai Magyarországon még mindig van bírósági korrekció", "az igazságszolgáltatás még működik". A volt közigazgatási államtitkár nyilvánvalóan jogellenesnek és törvénytelennek nevezte a másodfokú, őt és Juhász Ferencet elmarasztaló döntést, amelyet a harmadfokon eljáró táblabíróság megváltoztatott.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."