Pesti Srácok

Kurz: Európa döntse el, kit fogad be, ne az embercsempészek!

Kurz: Európa döntse el, kit fogad be, ne az embercsempészek!

Az uniós menekültügyi rendszer nyivánvalóan nem működik, ugyanakkor Európa döntse el, kit fogad és ne az embercsempésze – hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter magyarországi látogatása alkalmával. Közölte, közösen kell megvédeni az EU külső határait, mert csak hatékony külső határvédelemmel garantálható a belső határok nélküli Európa.

Európa döntse el, ki jöhet, ne az embercsempészek

PestiSracok facebook image

- vélekedett az osztrák miniszter.

A határvédelemmel kapcsolatban továbbá kijelentette, együttműködésre van szükség, nem lehet magukra hagyni azokat az országokat, amelyek az unió külső határai mentén fekszenek.

Sebastian Kurz is hangsúlyozta az uniós források ésszerű felhasználását, továbbá annak a jelentőségét is kiemelte, hogy a bevándorlók legálisan érkezzenek Európába, mert ez kevesebb veszéllyel jár, és így a számok kordában tarthatók, nem fordulhat elő, hogy egyes országokat túlterhelnek a migránsok.

Az uniós menekültügyi rendszer nyilvánvalóan nem működik

Az osztrák miniszter szerint a jelenlegi uniós menekültügyi rendszer nyilvánvalóan nem működik, közös akarat kell Európában egy új szabályozás kidolgozásához. Kérdésre kitért rá, hogy az elmúlt időben voltak olyan jelzések Európában, amelyek a világ más részein meghívásként értelmeződtek. Most meg kell hiúsítani az ezek által felkeltett reményeket, hogy itt mindenkit befogadnak, ez pedig nehéz folyamat - magyarázta.

Az osztrák külügyminisztériummal mindig jó volt az együttműködés

Szijjártó Péter külügyminiszter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte, az elmúlt időben előfordult, hogy osztrák politikai vezetőktől nem ezt tapasztalta Magyarország, de az osztrák külügyminisztériummal mindig jó volt az együttműködés, és ez jelentheti a legjobb alapot arra, hogy a két ország szövetségét és barátságát újraépíthessék, megerősíthessék.

Minimálisra kell szorítani a migrációs nyomást

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az EU története legkomolyabb válságát éli át, és súlyos vitákat generál a migrációs helyzet, de Magyarország kormánya és Ausztria külügyminisztériumának az álláspontja sok ponton egybevág, Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter javaslatai egy irányba mutatnak a Schengen 2.0 tervvel.

Kifejtette, Európa migrációs politikáját teljesen új alapra kell helyezni. Ahelyett hogy az EU-ban azon gondolkodnának, hogyan lehet még több embert idehozni és leosztani a tagállamok között az ezzel járó terhet, a tehercsökkentésre kellene összpontosítani, olyan döntéseket kellene hozni, amelyek a minimálisra szorítjá a bevándorolási nyomást.

- jelentette ki.

Hozzátette, a menekültstátus megadásáról az EU területén kívül kell dönteni, az unión kívül kell felállítani a hotspotokat, mert aki egyszer bejön Európába, az a menekültstátus hiányában is itt marad, és a törekvések a visszaküldésre gyakran sikertelenek.

kurz2
Az EU-nak és a tagállamoknak vissza kell szerezniük a képességet a külső határok védelmére; Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Elfogadhatatlan az illegális határátlépés elnézése

Egyetértenek osztrák kollégájával abban, hogy aki illegálisan akar Európába jutni, az nem kaphat menekültstátust, és nem lehet, hogy valaki megsérti Magyarország határát, miközben olyan országból jön, ahol béke van. Például Horvátországban vagy Szerbiában nincs veszélyben senkinek az élete, elfogadhatatlan, hogy egy biztonságos országból illegálisan tovább akarnak menni emberek - magyarázta Szijjártó Péter. Hozzáfűzte, az is lényeges, hogy az uniós forrásokat feltételekhez kössék azokban az országokban, ahonnan bevándorlók ezrei jönnek.

Ausztria a negyedik legjelentősebb befektető

Szijjártó Péter a magyar-osztrák gazdasági együttműködésről közölte, Ausztria a negyedik legjelentősebb befektető Magyarországon, és a második legnagyobb kereskedelmi partnere az országnak, háromezer osztrák vállalat 75 ezer embernek ad itt munkát. Sebastian Kurz azt mondta, hogy az osztrák vállalatoknak fontos a jogbiztonság és a tervezhetőség, egyúttal üdvözölte a magyar külügyminiszter nyitottságát az együttműködésre az osztrák cégekkel.

Az osztrák alkotmánybíróság vizsgálja a választás eredménye miatt

Azzal kapcsolatban, hogy Ausztriában az alkotmánybíróság vizsgálódik a májusi elnökválasztás eredménye miatt, az osztrák külügyminiszter közölte, egy párt részéről érkezett kifogás a választás miatt, demokratikus joga kifogással élni, és ezért helyénvaló, hogy az alkotmánybíróság foglalkozik az üggyel.

Az osztrák alkotmánybíróság a héten elkezdte vizsgálni az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) június 8-án benyújtott igényét, amellyel jogi úton támadják meg az államfőválasztás eredményét.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.