Pesti Srácok

Soros Györgynek köszönhetik túlélésüket a "civil" szervezetek

null

A tagdíjak és az egyszázalékos felajánlások, azaz a valós társadalmi támogatottság alapján tökéletesen életképtelennek bizonyulnak a kormányellenes „civil” szervezetek, derül ki a pénzügyi beszámolókból. Soros Györgynek és Brüsszelnek köszönhetően mégis rendre évi százmilliókból kongathatják a vészharangokat - írja a Magyar Idők.

Kommunikációs trükknek, összeesküvés-elméletnek, bűnbakképzésnek állítják be a balliberális oldalon a kormány álláspontját, miszerint külföldi és Soros Györgyhöz köthető pénzek állnak számos civil, jogvédő szervezet mögött. A Magyar Idők megvizsgálta több érintett 2015-ös pénzügyi beszámolóját – ezek igazolják a kabinet állítását. A Magyar Helsinki Bizottság beszámolójából az derül ki, hogy a szervezetnek összesen 327 milliós bevétele volt tavaly, ám ebből csupán 130 ezer forint származott tagdíjakból, 1,3 millió az egyszázalékos felajánlásokból, 10,2 millió pedig adományokból. Támogatásokból – amely külön kategória – ellenben 308 millió jött össze, a három legfőbb szponzor pedig nem más, mint a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítványok, az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

A napilap emlékeztet, hogy a Magyar Helsinki Bizottság tavaly hét témakörben is kapott támogatást a Nyílt Társadalom Alapítványoktól, az egyik a „Menekültválság Magyarországon: menedékkérők hatékony jogvédelme és a védelemhez való hozzáférés vizsgálata” témakörben érkezett 48,4 millió forint értékben. Más-más, adott esetben többéves támogatási időtartamra, de Soros Györgyék további 66,3, 17,6, 12,8, 10,3, 29,7, illetve 8,7 milliós támogatást, összesen tehát mintegy 194 millió forintot adtak a Magyar Helsinki Bizottságnak.

PestiSracok facebook image

A Európai Bizottság tavaly tizenhárom alkalommal és témakörben adott támogatást a szervezetnek. A többnyire másfél-két éves időtartamú – azaz nem a tárgyévben felhasznált – 2,8, 6,5, 6,1, 7,5, 133,7, 8,9, 118,3, 14,1, 1,8, 22,9, 60,4, 9,1, 12,9 milliós – támogatások összesen 402 millió forintra rúgnak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától négy, a migránsok jogi és egyéb védelmét célzó témakörben kapott támogatást a Helsinki Bizottság 17,1, 18,9, 51,3, illetve 10,6 millió, összesen mintegy 98 millió forint értékben.

Ami pedig a Transparency Internationalt (TI) illeti: a szervezetnek tavaly összesen mintegy 140 milliós bevétele volt, ebből 1,1 millió származott az egyszázalékos felajánlásokból és 18,1 millió egyéb adományokból, önkéntes munkából. A TI bevételeinek többsége, 63,4 millió forint konkrétan külföldről érkezett, de a belföldi, 47,5 milliós, a központi költségvetésből származó támogatás háttere is messzebb nyúlik az ország határainál - jegyezte meg a lap.

A hazai mellett ezen a címen szerepelnek ugyanis a külföldi költségvetések, egyszázalékos felajánlások is, így a brit, a francia, a holland, a norvég, a svéd nagykövetségek, az EU és a Norvég Finanszírozási Alap támogatásai. Az összesen 63,4 milliós külföldi támogatást biztosítók között újra Soros bizonyult a legbőkezűbbnek, az általa alapított Open Society Institute ugyanis közel 38 millió forintot adott a TI-nek, miközben annak anyaszervezete, a Transparency International Secretariat „csak” 17,2 millió forint támogatást nyújtott.

Forrás: Magyar Idők, fotó: erdely.ma

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.