Pesti Srácok

Újabb törvénymódosító javaslatot dobott vissza Áder

Újabb törvénymódosító javaslatot dobott vissza Áder

Megfontolásra visszaküldte Áder János köztársasági elnök az Országgyűlésnek a kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - derült ki a parlament honlapjára pénteken felkerült dokumentumból.

Az államfő levelében emlékeztetett: a törvény javaslatához fűzött indokolás szerint a jogszabály elfogadásának célja a kárpótlási folyamat lezárása és egyben a kárpótlás során visszamaradt termőföldeknek a "Földet a gazdáknak" program keretében történő értékesítési lehetőségének megteremtése. A törvény a szövetkezetekről szóló törvényt és az átmeneti szabályokról szóló törvény módosítja, úgy, hogy "a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésüket követően az állam tulajdonába kerüljenek". Áder János azt tartja aggályosnak, hogy az új rendelkezés nem határozza meg, hogy mire terjed ki az állam tulajdonszerzése. Azt írta: a módosított szöveg értelmében "az állam a földalapok kijelölésének elmaradása esetén feltétel nélkül, előre meg nem határozott mértékben, ingyenesen szerezne tulajdont a szövetkezeti használatban álló termőföldeken".

A köztársasági elnök azt is kifogásolta, hogy a módosítás alapján "előfordulhat, hogy természeti oltalom alatt álló földterületek állami tulajdonba és ezáltal a Nemzeti Földalapba kerülhetnek".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.